2018. augusztus 20, hétfő                                         Siklós Város független hírportálja

Pozsonyi csúcs: Orbán mintha máshol lett volna


2016. szeptember 17.
szerző: SH

fotó: Szecsődi Balázs, MTI
fotó: Szecsődi Balázs, MTI
De most komolyan. Ha nem kellene nyelvvizsga, nem kellene megmenteni a diplomákat, nem tudnának külföldre menni a fiatalok dolgozni és az ilyenek sem derülnének ki. Hiába tűnt el minden nyugati hírcsatorna tévék listáiból is.

Orbán Viktor szerint semmi extra nem történt a pozsonyi csúcstalálkozón,a hol úgy ültek össze az európai nagyok, hogy már nem hívták meg a briteket. Valójában történt.

Ma nem változtatták meg a bevándorláspolitikát. Sőt, továbbra is a korábbi önsorsrontó és naiv bevándorláspolitika uralkodik – mondta a miniszterelnök. A záródokumentum tanúsága viszont ezzel szemben az, hogy nagyon is kemény önkritikával fogalmazták meg, hogy az eddigi migránspolitika nem jött be.

Jövőre kívánják az európai országok vezetői összekapni magukat és végső döntésekre jutni a migránsok ügyében. Elköteleztük magunkat, hogy közös megoldásokat keressünk azokban az ügyekben is, amelyekben megosztottak vagyunk – írják.

A legfontosabb azonban mégiscsak az, hogy egyetértés született abban, hogy biztosítani kell a schengeni külső határok teljes ellenőrzését. Orbán ahelyett, hogy a mellét verné, hogy naugye!, azt közölte, hogy Ma nem változtatták meg a bevándorláspolitikát. Szerencsére a miniszterelnökünkön kívül még huszonhatan voltak a pénteki találkozón, így van más, egybevágó forrásunk is.

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.