Rejtélyes betegség tizedeli a határt védő rendőröket


Régió - 2016. november 29.
szerző: HH

foto: Kacsur Tamas

Vizsgálja a rendőrség, hogy mi okozza azokat a rejtélyes megbetegedéseket, ami miatt a kerítést őrzők erőit is át kellett csoportosítani.

Eddig harminchárman betegedtek meg, hárman most is kórházban vannak – valamennyien a déli határ őrizetében vettek részt Bács-Kiskun megyében.

A rendőrség sajtóügyeletén megerősítették a tömeges megbetegedés tényét, a megbetegedések miatt szükségessé vált erő- és eszközátcsoportosítások megtörténtek, a rendőrség továbbra is a szükséges és megfelelő létszámmal biztosítja az államhatár védelmét – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a Magyar Nemzettel.

Eddig harminchárman betegedtek meg a rejtélyes kórtól, közülük hárman kórházba is kerültek a hányással, hasmenéssel járó betegség következtében – írja a lap. A betege közül huszonketten szálláshelyükön, heten pedig saját otthonukban lábadoznak, egy rendőr pedig már teljesen meggyógyult.