Remekeltek a cselgáncsos lányok


Régió - 2017. május 15.
szerző: SH

Budapest kupa

Töretlen sikerekkel menetelnek előre a Siklós SE Judo Szakosztályának kétszeres magyar bajnok lányai. Zsúfolt időszakot tud maga mögött a csapat és bár a fiúk és a kisebbek sem szégyenkezhetnek helytállásukért, tény, hogy az eredményeket most a lányok hozzák.

Szász Hanna győztesként, míg Molnár Ajsa ezüstérmesként térhetett haza a debreceni Magyar Kupa versenyről, de az április utolsó hétvégéjén lezajlott Budapest Kupán is a lányok remekeltek: Hanna saját korcsoportjába aranyérmes, serdülő korcsoportban pedig hetedik helyezett lett, míg Ajsa itt is elhozta az ezüstérmet.

Legutóbb, május 14-én Magyarkanizsán jártak judokáink. Az U13 korosztály -40 kilogrammjában Molnár Ajsa és -44 kilogrammban Szász Hanna aranyérmet szerzett, -38 kg-ban Kalmár Etele Farkas ötödik, -38 kilogrammban Szász Dávid és a -42 kilogrammos súlycsoportban küzdő Jovánovics Ákos hetedik lett. Ugyanezen a versenyen U15 korosztályban Molnár Ajsa és Szász Hanna az első helyet szerezte meg.

A csapat tagjaiként jó tapasztalatokat szerzett voltak még Riegl Mia, Tomkó Barnabás, Vicsik Levente, akik az U10-es korosztályban küzdöttek és mindannyian a hetedik helyen végeztek.