Siklós jövőjéről is képet festettek az uniós fejlesztések napján


Régió - 2018. március 18.
szerző: SH

castellosajttaj

A legösszefogottabb és a leglátványosabb fejlesztés Siklóson történt meg Baranya megyében a turizmus és a termálturizmus területén – mondta Hargitai János.

Az országgyűlési képviselő és a megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos erről az Európai fejlesztések nyílt napja nyitó sajtótájékoztatóján beszélt, melynek siklósi állomását a Hotel Castello falai között tartották.

hargitaiherpesz

Önmagában a termálfürdő illetve külön a hotel nem élne meg, és mindegyiknek nagyszerű lehetőséget ad a történelmi vár – fogalmazott Hargitai az elmúlt évtized tanulságaira utalva. Mint mondta, e három területen megvalósított fejlesztések jelentenek egy olyan egységet, ami miatt Siklósra kell és érdemes figyelni, mert a legszebb – részben költségvetési, részben uniós forrásból megvalósuló – fejlesztések itt történtek.

A magunk mögött tudott európai uniós fejlesztési ciklusban 14 ezer milliárd forint került szétosztásra. A 2010-ben átalakított fejlesztési rendszer új, 10 operatív programmal dolgozó pénzügyi ciklusában 2018 végére 12 ezer milliárd forintot fognak szétosztani – jelentette be Hargitai a korábbi döntéshozót, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget lassúnak, erőtlennek, dezorientráltnak leírva.

Mint a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokra mutatva fogalmazott, 2018 végére ezek a források hiánytalanul ott lesznek elsősorban a gazdaság szereplőinél.

Jól használjuk fel az EU-s forrásokat – szögezte le, mellyel az ország 4 százalékos gazdasági növekedését is indokolta. Reményeit kifejezve ismertette, hogy ennek fenntartása vagy fokozása esetén a magyar költségvetési források is emelkedni fognak.

Visszatekintve siklósi példaként a vár több ütemben való fejlesztése és a szálloda 320 milliós EU-s projektje mellett a fürdőt is említette, mint olyan attrakciót, ami Siklóst végleg feltette az ország termálturisztikai térképére. A fejlesztési biztos mindezért elismerését fejezte ki a polgármesternek és a város mindenkori képviselő-testületének is.

 

A legnagyobb adófizető a turizmusból jön

Sok ilyen házasságra lenne szükség – mondta dr. Marenics János polgármester a siklósi önkormányzat és az Aquaplus fürdő építése során köttetett együttműködésére mutatva, melyért szavai szerint rengeteg méltatlan támadást kaptak az elmúlt évtizedben. Szakmai vitáktól függetlenül a komplexumot üzemeltető vállalat harmadik éve a város legnagyobb adófizetője – hangzott el a turizmusban betöltött jelentőségére is mutatva.

Átutazó város voltunk és részben még azok is vagyunk – fogalmazott a polgármester. Dr. Marenics János a sajtótájékoztatón hozzátette, Harkány és Villány dinamikus fejlődése és vendégéjszakinak száma jelenleg is meghaladják Siklósét, így nem lesz elég a mindenkori képviselőtestület valamint polgármester elhivatottsága; a siklósi vállalkozóknak is sokkal nagyobb intenzitással kellene részt venni a pályázatokon. Inkább az önkormányzat aktivitása jellemző a településre, mint a nagyarányú vállalkozói próbálkozás – fogalmazott kivételekre is felhívva a figyelmet.

 

Még szépíthetnek a mérlegen

Dr. Marenics János a sajtótájékoztatón kiemelte a máriagyűdi kegyhely magas intenzitású támogatását, mely során az megújulhatott.

Míg Siklóson 2007 és 2013 között 4,8 milliárd forint volt az uniós támogatásból finanszírozott projektek összköltsége, a 2014 és 2020 közötti ciklus jelen pillanatában ez a mutató 261 millió – azaz 0,261 milliárd – forinton áll.

Siklós első embere ezzel kapcsolatban kiemelte, jelenleg minimum két, korábban beadott pályázat is sikerre számíthat, melyeken túl további projektek is a támogatás elbírálására várnak. Ezek még javíthatják azt az időszakot, melyet az elmúlt négy évben nem méltónak éreztünk a város életében – fogalmazott, és mint az eseménytől távol maradó Nagy Csabát biztatva megjegyezte, azt a lemaradást, amit elszenvedtünk, szerintem be fogjuk hozni.

Jelenleg sikeres a város az Interreg pályázatokban és a TOP források közül is megítéltek néhányat – összegezte ki a polgármester. Említette a kerékpárutak fejlesztését, ami a Tenkes-hegy északi részét is érinti, illetve a máriagyűdi körforgalom építését, de mint fogalmazott, szívünk legnagyobb vágya a Zöld város program, mely a siklósi vár fejlesztését is összhangba hozza a belvárosi rekonstrukciók sorozatának koncepciójával. Emellett több aspetktusban is kulcsfontosságú elemként említette a Váralja projekt második pályázatát is.

Az elmúlt évek sikereire visszatekintve sok egyéb mellett a szennyvíz-beruházást, iskolai programokat, TÁMOP és számos más belvárosi rekonstrukciót felsorolva említette a vár norvég alapból is való felújítása mellett, arra biztatva saját maga és kollégái mellett Hargitai Jánost is, hogy találjunk vissza arra az útra, amelyben ez a járási székhely mindig nagyon komoly támogatásokban részesült. A céljaink változatlanok, a szakmai alapok le vannak rakva. Nem szabad megállnunk, mert tudjuk, hogy ezek részsikerek – zárta szavait.

 

Jó a stratégiánk és megvalósulnak az álmok

György Zoltán, a fürdőt és szállodát irányító Aquaplus ügyvezetője megemlítette: a 2008. és 2010. augusztusa között megépülő fürdő veszteségét a vállalat vállalásához méltón állta, mígnem a 2012 decemberében átadott és 318 milliós uniós forrást is elnyerő, eredetileg 800 millióból tervezett, majd 1,2 milliárdnál megálló szálloda révén idővel sikerült a működést egyensúlyba hozni. Ehhez az évről évre növekvő látogatottság és az egy ágyra jutó vendégszám emelkedése járult hozzá. Mint György Zoltán részletezte, a 2017-es évet több mint 30 millió forintos eredménnyel zárták, mely messze van a vállalkozói vágyálmoktól, de elégedettségre ad okot.

Sikereik két dolgot jelentenek, egyrészt jó stratégiánk, másrészt kezdenek igazolódni az álmaink, hogy meg tudunk Siklóson teremteni egy olyan turisztikai centrumot, mely megtérülő, eredményt termelő és van egyénisége – fogalmazott György Zoltán. A vezető a kitörési pontokat a személyi feltételek biztosítása mellett a műszaki működtetés optimalizálásban látja.

 

Lakosztályok, mediterrán pihenőkert és egyedülálló csúszdapark

A lefutott pályázatokkal kapcsolatban pedig György Zoltán leszögezte: valamennyi indikátorukat sikeresen teljesítették. A tervezett fejlesztések között György Zoltán tizenpár lakosztállyal való bővítést és egy art deco stílusban folytatott mediterrán pihenőkert építését említette mintegy 600 millió forintos beruházás keretében, melybe igyekezetük szerint uniós forrást is bevonnának.

Nem akarunk lemaradni abban a piaci versenyben, hogy nincs kültéri csúszdánk – mondta az ügyvezető. A fürdő tervezett fejlesztésére mutatva a pénzhiányt említette, mely miatt korábban ez nem valósult meg. Mint ezzel kapcsolatban elárulta, a 4-6 csúszdából álló komplexum Magyarországon egyedülálló fejlesztés lenne, ami akár néhány évente a vendégek kialakult majd felmért igénye és véleménye alapján átépíthető, alakítható.

Fejlesztéseik között olyan kisebb saját erőből megvalósuló terveket is dédelgetnek, mint például parkolók kialakítása, öntözőrendszer, vagy egy családdal is igénybe vehető VIP pihenő.

A Nagy Csaba, a térség fideszes képviselőjelöltjének széke üresen maradt a névtáblája mögött.