2018. december 13, csütörtök                                         Siklós Város független hírportálja

Siklóson mutatkozott be a leendő megyei főrendőr


2018. október 5.
szerző: SH

felleginorbert190

Dr. Fellegi Norbert magát keménykezű, kritikus vezetőként jellemezte a siklósi kapitány testület előtti kései, 2017-es évet taglaló beszámolója alkalmából. Fellegi leszögezte, helyben is megfogalmazna kritikát, de nem kell ilyet tennie.

Későre csúszott a rendszerint tavasszal esedékes előző évi rendőrségi beszámoló. A számadáson – mely egyébként nem kötelező jellegű – idén rendhagyó módon nem Dakos József dandártábornok, megyei főkapitány jelent meg, hanem dr. Fellegi Norbert, a főkapitány bűnügyi helyettese. Mint jelezte, november elsejétől ő lesz ideiglenesen megbízva a megyei főkapitányi teendők ellátásával, de annak az esélye, hogy ő is lesz kinevezve, csekély. Annak ugyanis, hogy hogy saját megyéjéből nevezzenek ki hasonló posztra valakit, nincs túl sok példa. Igen nagy valószínűséggel, nem tudjuk mikor, majd fog érkezni valahonnan egy új főkapitány – fogalmazott.

Dakost Csongrád megyébe helyezte át a belügyminiszter, ahol november elsejétől Piros Attilát váltja a megyei főkapitányi székben.

Fellegi Norbert siklóson kezdte pályafutását, ahol 1987-ben, húszéves civil nyomozóként lépte át először a kapitányság kapuját. Itt két évet töltött, majd Pécsre került. Egy ideig bűnügyi szakterületen tevékenykedett, de rendőri vezetőként ez a feladatkör később kiszélesedett.

Nem a statisztikai adatok határozzák meg a rendészeti szerv munkáját, hanem az állampolgárok megelégedettsége – mondta, hozzátéve: ha a siklósi kapitányságon a munka nem úgy menne, ahogy azt elvárják, akkor a kamerák és a testület előtt is kemény kritikákat fogalmazna meg. A főkapitányság vezetése úgy ítéli meg, hogy Siklóson valóban rend van.

A 2017-es évi beszámolóról a hamarosan megjelenő cikkünkben olvashatnak bővebben.