Sok százmilliós foglalkoztatási program indul Pécsen


Baranya - 2017. január 24.
szerző: SH/MTI

munka

Hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásának növelését célzó program indult Pécsett, ennek megvalósítására 850 millió forintos európai uniós forrást kapott a baranyai megyeszékhely önkormányzata és partnerei – közölte Decsi István, Pécs alpolgármestere annak kapcsán, hogy a közelmúltban aláírták a projekt támogatási szerződését.

A városvezető a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében (TOP) finanszírozott projektről szólva hangsúlyozta: annak végső célja, hogy mintegy 200-250 embert tartósan foglalkoztassanak a pécsi járásban, illetve a megyeszékhely 610 millió forintos szociális városrehabilitációs fejlesztésben érintett keleti részében.

A 2021 nyarára megvalósuló programban az önkormányzat mellett a Baranya Megyei Kormányhivatal, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt., valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is részt vesz – tette hozzá.