Soros: Orbán megvásárolta a szocialista vezetőket


Nagyvilág - 2018. január 26.
szerző: SH

soros

Miután a kormány választásokra élesített bevándorlásellenes propagandáját lerombolta, hogy kiderült, tavaly igenis befogadtuk az előírt kvótát, Soros György ismét megszólalt.

Az amerikai milliárdos szerint Orbán Viktor anyagilag megvásárolta a szocialisták vezetőit. Ezt csütörtök este Davosban jelentette ki az üzletember a Facebookon közvetített élő adásban egy kérdésre reagálva, szavaira egyelőre nem reagált a kormány.

A befektető kitért a róla szóló nemzeti konzultációra is, melyben szerinte hét olyan állítást vagy intézkedést tulajdonítottak neki, melyekről bebizonyította, hogy nem igazak. Kiemelte, hogy egy magyar bíróság megtiltotta a kérdőív terjesztését, ám addigra a konzultáció lezajlott, és erről a döntésről így a magyar közvélemény nem értesült.

Sajnos, Orbán nagyon sikeresen és hatékonyan működteti a maffiaállamot, anyagilag megvásárolta a szociáldemokrata párt vezetőit, és minden felemelkedő, tiszta pártban vannak kémei, amely szavazatokat szerezhet, így nagyon nehéz összefogniuk, hogy átlépjék a megválasztáshoz szükséges küszöböt – fogalmazott a 87 éves pénzügyi szakember, aki szerint Orbán Viktort újra fogják választani.