Sorvezetőt kapnak a fideszes polgármesterek és kiválasztottjaik


Itthon - 2017. szeptember 8.
szerző: SH

foiskola-terem

Képzést tartanak a fideszes polgármestereknek azért, hogy “átfogó gyakorlati ismereteket szerezve segíthessék a jövő évi választások sikerességét”.

A képzésen kötelező részt venni polgármesternek és egy fő munkatársának, legalábbis azoknak, akik ezután is a politikai közösségük tagjaként kívánnak tevékenykedni – írja a Magyar Nemzet arra a levélre hivatkozva, amelyet a települések vezetőinek küldtek szét.

A szeptembertől decemberig konkrét időpontokban szervezett képzést a Fidesz felkérésére annak szervezete, a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezi a lakiteleki népfőiskolán.

A képzés költségei az alapítvány állja, de a polgármestereknek is kötelezően támogatniuk kell a népfőiskola alapítványát: tízezer fő alatti településekről érkezőnek ötezer, efelett pedig tízezer forintot kell önként felajánlaniuk.