Statisztikailag már ön is 200 felett visz haza havonta


Gazdaság - 2018. április 20.
szerző: SH

szamologep-szamok

Februárban a bruttó átlagkereset 11,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, így 306.500 forint volt. Az év első két hónapjában a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2 százalékos növekedése mellett a reálkereset 10,7 százalékkal emelkedett az év első két hónapjában.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – tette hozzá jelentésében a KSH.

Februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos nettó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – családi kedvezmény nélkül 203.800 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 212.300 forintra becsülhető.