Szelfi buktatta le a tolvaj prostikat


Baranya - 2018. február 7.
szerző: SH

europapirpenz

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat két nő ellen, akik alkalmi szexpartnerüket lopták meg, majd a lopott telefonnal és pénzzel szelfiztek egyet.

A két prostituált szeptemberben Pécsen egy vendéglátóhelyen szórakozott, ahol kuncsaftokat kerestek. Össze is szedtek egy részeg fiút, akivel egy idő után a lakására mentek, ahol tovább ittak.

A két nő megállapodott abban, hogy a férfitől ellopják amit tudnak, úgy, hogy egyikük az egyik szobába vonul vele, míg a másik átkutatja a lakást.

A zsákmány 1100 euró és 80 ezer forint, ékszerek, valamint mobiltelefon volt összesen 600 ezer forint értékben. Miután elpakolták ezeket, fáradtságra hivatkozva távoztak. Hazaérkezésüket követően az egyik nő a telefont az élettársának adta a lopott pénzzel együtt, aki több szelfiképet is készített magáról, élettársáról, illetve a lopott pénzről.

Néhány nap múlva a telefont egy kereskedésbe adták, de a képeket nem törölték ki, így az a rendőrökhöz került.