Szurkolói háború miatt emeltek vádat a PMFC horvát meccse nyomán


Baranya - 2020. október 1.
szerző: SH

Fotó: ügyészség
Fotó: ügyészség

A Pécsi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt 16 személlyel szemben emelt vádat egy pécsi focimeccsen történt rendbontás miatt – jelezte dr. Varga- Koritár György főügyész.

A PMFC februárban edzőmérkőzést játszott egy horvát csapattal. A meccsre a vendégcsapatot mintegy 50 horvát szurkoló is elkísérte, akik a pálya mellett a biztonsági személyzet által kijelölt kordon mögött szurkoltak, valamint zászlókat helyeztek el a pálya mellett.

A mérkőzésre legalább ugyanilyen létszámban érkeztek pécsi szurkolók is.

A meccs közben a két szurkolótábor ordibált egymásnak, majd mindkét tábor a pályára rohant.

A biztonsági személyzet ekkor a horvát szurkolókat visszaküldte, azonban az egyik pécsi néző egy sörösüveget dobott a horvát szurkolók felé. Ezt követően a pécsi szurkolók megindultak a horvát drukkerek irányába köveket, fadarabokat dobálva. Mindezt látva, az ellentábor a pálya melletti kerítést megbontotta és azokkal indultak a pécsi nézők felé.

Ezután a két szurkolótábor tagjai a pályán összeverekedtek.

Egy idő után a pécsi drukkerek látva az ellenfél létszámfölényét elhagyták a sportpályát, majd a horvát nézők is visszamentek a szurkolóknak kijelölt területre.

Az ügyészség 16 vádlottal szemben emelt vádat részben csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette, részben csoportosan elkövetett rendbontás bűntette miatt, míg 40 gyanúsítottat megrovásban részesített.

Az ügyészség valamennyi vádlott vonatkozásában indítványozta, hogy a bíróság tiltsa el őket a Magyar Labdarugó Szövetség versenyrendszerében megrendezésre kerülő sportrendezvények látogatásától.