Teljesen kiégett egy toronyház Londonban


Nagyvilág - 2017. június 14.
szerző: SH

fotó: Neil Hall, Reuters
fotó: Neil Hall, Reuters

Szinte teljesen kiégett egy 24 emeletes lakóépület szerdán London nyugati részén. A lángok negyed háromkor csaptak fel, 64 embert kórházban ápolnak, legalább hatan meghaltak. Ez az utóbbi évek legsúlyosabb épülettüze a brit fővárosban.

A Grenfell Tower nevű, 1974-ben épült, 120 lakásos toronyházhoz hajnalban riasztották a tűzoltókat, akik negyven járművel és kétszáz fős egységgel vonultak a helyszínre. A tűz azonban rövid idő alatt elborította a magasházat, és kora reggelre szinte teljesen elemésztette az épületet, amelynek a második emelettől felfelé jóformán csak a betonváza maradt meg.

A toronyépület több ponton még reggel is lángolt, de a tűzvészt jelentős részben már sikerült megfékezni. A füstoszlop azonban London egész területéről látható.
A Grenfell Tower a Kensington and Chelsea kerület északnyugati határán emelkedik, nem messze a karneváljairól, kirakodóvásárairól, divatos üzleteiről világhírű Notting Hill negyedtől.

Szemtanúk akkor arról számoltak be, hogy többen az égő épületben rekedtek. Nick Paget-Brown, a Kensington and Chelsea kerület tanácsának vezetője a Sky News brit hírtelevíziónak szerda reggel azt mondta: a hatóságok jelenleg azt próbálják kideríteni, hogy hányan tartózkodhattak a toronyházban a tűz kitörésének pillanatában.

Sadiq Khan, London polgármestere a Twitteren közölte, hogy a környéken több befogadóközpontot létesítettek az épület körzetéből kitelepített lakók számára.