Titkolni akarták, hogy kéményseprőt küldtek volna a halálos lakástűzhöz


Itthon - 2017. november 27.
szerző: SH

telefonkozpont

A Központi Nyomozó Főügyészségen tett feljelentést a szolnoki halálos lakástűz ügyében a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi igazgató egy Szolnokon történt halálos lakástűz ügyében.

Sajtóinformációk szerint a katasztrófavédelem szerette volna eltitkolni az ügyet, mert a füstszivárgásról szóló bejelentés alapján nem tartotta szükségesnek az azonnali intézkedést – közölte az MTI. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság az esettel kapcsolatban azonnal vizsgálatot indított, melynek lezárását követően a megyei katasztrófavédelmi igazgató megtette a szükséges feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen – közölte S. Tóth Anikó, aki a belső vizsgálat megállapításairól nem nyilatkozott.

Október 22-én egy szolnoki, Liget úti társasház egyik lakásához riasztották a tűzoltókat, mert onnan füst szivárgott. A tűzoltók kívülről, létrán jutottak be a lakásba, de annak lakóján már nem tudtak segíteni. A gáztűzhely mellett egy földre ejtett, füstölgő olajos serpenyőt találtak, mellette konyharuhák égtek, a szoba telítődött füsttel.

A lánglovagok.hu szerint a katasztrófavédelem műveletirányítása egy füstről szóló bejelentésnél ahelyett, hogy tűzoltókat küldött volna, a kéményseprőket akarta, de csak két nap múlva, a nemzeti ünnep után. Néhány órával később a rendőrség kérésére vonultak végül a tűzoltók a társasházba, de akkor már az első bejelentő szomszédja – akinek a konyhájában tűz ütött ki – halott volt.

Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete nyílt levélben szögezte le, a tűzoltók nem hibáztak, a gyorstalpalót végzett segélyhívós diszpécser okozta a tragédiát. Az egységes (112) segélyhívó rendszer bevezetése óta NEM a tűzoltóságokra érkeznek be a tűz és egyéb káresetek jelzései. A tűzoltóságra beérkező jelzés után, amit a katasztrófavédelem műveletirányításától kapnak az egységek (éjjel-nappal) 2 percen belül elindulnak a kárhelyre. A központi segélyhívó központokban polgári személyek teljesítenek szolgálatot, nem tűzoltók, nem rendőrök és nem mentősök. Felelősségteljes munkájukat minden szakmai előélet nélkül egy gyorstalpaló tanfolyammal a hátuk mögött látják el egy lassú és körülményes rendszer részeként. Szakszervezetünk az elmúlt években többször jelezte a Belügyminisztériumnak és Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak, valamint a médiumoknak is, hogy ebből a rossz segélyhívó rendszerből előbb-utóbb nagy baj lesz és emberéletekbe fog kerülni – írták.

Kiemelik, mindenki mentse el telefonjában a lakóhelyéhez legközelebbi tűzoltóság, rendőrség és mentőállomás telefonszámát, hiszen csak akkor lehetnek biztosak benne, hogy szakember fogadja a segélyhívást.