1229. november 16, péntek                                         Siklós Város független hírportálja

Tíz éve basilica minor a máriagyűdi templom


2018. szeptember 14.
szerző: SH/MTI

mariagyud

Ma tíz éve, hogy ünnepi szentmisén Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius kihirdette a dekrétumot, mely szerint Basilica minor, azaz kis bazilika címet kapott a máriagyűdi kegytemplom.

A ceremónia fontos mozzanataként helyezték el Szent Péter kulcsait az újonnan kihirdetett bazilika bejárata felett. A két kulcs a Máté evangéliumában található mennyek országának kulcsait jelképezi, amelyeket Jézus rábízott Péter apostolra a keresztények gyülekezetével együtt.

A hagyomány szerint a XII. század közepén a templom helyén imádkozott II. Géza király és ajánlotta Mária pártfogásába koronáját és trónját. A Boldogasszony tiszteletére kőtemplomot építtetett, amely 1148-ban készült el. A XVII. század végén fából faragott Mária-szobor került a templom birtokába, mely a korabeli szemtanúk szerint valódi könnyeket hullatott az előtte imádkozókért. Az 1700-as évek elején a pestisjárvány elől a nép a csodatévő, könnyező szenthez menekült, gyógyulásért esedezve. A járvány után a túlélők hálából felépítették a ma is látható kápolnát a nagytemplom déli oldalán. A máriagyűdi templomot 1805-ben VII. Pius pápa nyilvánította kegyhellyé.

A bazilikák egyházi jogi kiváltsággal rendelkező templomok, amelyek hosszú időszakra visszatekintő, kiemelkedő hitéletük elismeréseként kapják meg privilégiumukat a Szentszék Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjától.

A basilica minor rang elnyerése érdekében a folyamat kezdeteként általában a megyéspüspök felterjeszti a Vatikán Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjához azokat az indokokat, amelyek alapján az a kiváltságra érdemes. A cím odaítéléséről a Vatikán kongregációja – ami világi viszonylatban a minisztériumnak felel meg – hozza meg a döntését, majd az erről szóló pápai dekrétumot szentmise keretében hirdetik ki a híveknek.

A basilica minori cím olyan kiváltságokkal jár, mint a teljes búcsú elnyerésének lehetősége évi négy alkalommal, a Szentszéket jelképező két kulcs ábrázolásának joga a zászlaján, pecsétjén és felszerelési tárgyain. Továbbá a bazilika plébánosát megilleti a vörös szegélyű fekete papi viselet, amelyet piros gombokkal és vörös fonállal kivarrt gomblyukakkal díszítenek, valamint a bazilika plébánosa Credót mondhat minden olyan hétköznapi misén, ahol zarándokcsoport vagy népes hívő közösség jön össze. Magyarországon jelenleg tizennyolc bazilika rangú templom van.

Máriagyűdről készült éjszakai fotógalériánkat közel kétmillióan látták, ide vagy a képre kattintva ön is megnézheti!