Tíz évet is kaphat a traktorokkal ügyeskedő baranyai csapat


Baranya - 2018. június 14.
szerző: SH/MTI

traktorok

Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága négy ember ellen, aki a gyanú szerint százmillió forinttal károsította meg a költségvetést.

Kuperczkó Adrienn, az adóhatóság sajtóreferense közölte: traktorok és más mezőgazdasági gépek áfájával ügyeskedő társasággal szemben zárták le a nyomozást. A gyanú szerint a csalássorozat irányítói az általuk működtetett cég nevében belföldi megrendelők részére szereztek be közvetlenül a gyártól nagy értékű mezőgazdasági gépeket és gépalkatrészeket, amelyeket papíron először egy általuk létrehozott szlovákiai cégnek exportáltak, közösségi, áfamentes eladásként. majd a traktorokat a szlovák társaság értékesítette tovább – szintén csak papíron – a magyar megrendelőknek, ugyancsak adómentesen.

A traktorok és gépek valójában Magyarországot nem hagyták el, azok a beszerző cég telephelyén sorakoztak.

A gyanúsítottak a fiktív utaztatásokat szabályosnak tűnő szállítási okmányokkal is alátámasztották, a szállítás költségeit ki is fizettették a vevőkkel – emelte ki Kuperczkó Adrienn, aki jelezte, hogy az elkövetők mintegy százmillió forint kárt okoztak a költségvetésnek.

Mint felidézte, a pénzügyi nyomozók 2016-ban 15 helyszínen – köztük Bács-Kiskun, Baranya és Pest megyékben – tartottak házkutatásokat. Könyvelési anyagokat, számlákat, szerződéseket és egyéb bizonyítékokat foglaltak le, illetve tanúkat hallgattak meg.

A költségvetésnek okozott kár teljes mértékben megtérül a készpénzlefoglalásnak, illetve a nagy értékű ingatlanok és üzletrészek zárolásának köszönhetően – hangsúlyozta a pénzügyőr főhadnagy.

Az ügyben a láncolatot irányító férfi és nő mellett meggyanúsították a hamis okmányokkal variáló fuvarozócég ügyvezetőnőjét, valamint a szlovák cég ügyvezetőjét is. Az üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt akár tíz év szabadságvesztés is kiszabható.