Tizenhetedik alkalommal indul a Tenkes Hadjárat


Életmód - 2016. május 20.
szerző: SH

huszarok

A hagyományoknak megfelelően június utolsó hetében ismét útjára indul a Tenkes Hadjárat. A Tenkes LSHPE Siklósi Huszárbandériuma által szervezett programsorozat 17. látogatja meg a Tenkes-hegy környező településeit. A rendezvényt a ma ismert formájában 2011 óta tartják, idén június 22. és 26. között.

Az első napon 11 óráig érkeznek tábort foglalni a csapatok Siklósra, a Csizik-lovastanyára, ahonnan a várba mennek. A hagyományőrző felvonulásra 13:30-tól kerül sor. A díszszemle 14:30-kor kezdődik, amikor a hadjárat résztvevőit Balázs Csaba, Siklós alpolgármestere köszönti a történelmi falaknál.

Az öt nap alatt számos állomáson teszik tiszteletüket, így egyebek mellett Villányban, Kisharsányban, Palkonyán, Kistótfaluban, Harkányban és Túronyban is.

Az állomások közül kitűnik Nagyharsány, ahol június 23-án 13:30-kor az ország első Kossuth szobrát koszorúzzák meg. A villánykövesdi Szoborparknál 16:30-kor van megállójuk, ott a Harsányhegyi-csata 329. évfordulójáról emlékszik meg a hadjárat.

Július 25-én a Tenkes Csárdánál tart huszárbemutatót a bandárium, ahol huszár-karusszel, huszárroham és csikós bemutató várja az érdeklődőket 18 órától. A vacsorát követő esti vigadalom során fiúsítás, huszáravatás, és az oklevelek átadása mellett a hadbíróság is összeül.

A hadjárat Siklóson ér véget az ötödik napon, azaz június 26-án a 18 órakor kezdődő díszszemlével.