Tizenöt éve a város élén

Dr. Marenics János szinte napra pontosan tizenöt éve vezeti a várost. A múlt sikereit, a jelen aktualitásait és a jövő kihívásait jubileumi beszélgetés során idézte fel és érintette Siklós polgármestere.

Nagyon vegyes a kép bennem az elért sikereket és a megvalósult eredményeket tekintve – mondta a város első embere arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen kép rajzolódik ki benne a várossal kapcsolatban. Folytatta: az ember gyakran nem is tudja értékelni a munkáját az annak megfelelő helyén. Mert ha valaki együtt él a településsel, lokálpatrióta, és komolyan veszi a feladatát, akkor néha kimondatlanul elégedetlen. Mindig elhomályosítják a sikereket a belül felhalmozódott életérzések: hogyan kellett volna többet és jobbat tenni a településért. Ha vonnánk egy komoly statisztikát a mindenkori testülettel és az apparátus magjával elvégzett munkáról, akkor a matematikai számok komoly eredményekről számolnának be, amelyekre büszkék lehetünk, és büszkék is vagyunk.

Napjainkban stabil költségvetése van a városnak, és nincs kifizetetlen számlája, ugyanakkor az utolsó két ciklusban az uniós források nagyon szűken csörgedeztek a kasszába. Úgy érzem pedig, hogy mi alkottuk meg a legtöbb projektet, és elsők között készítettük elő a térségben és a megyében a fejlesztési terveinket a pályázati kiírásokhoz. Igaztalan lennék viszont azokkal a döntéshozókkal, akik sokat dolgoznak most az őszi időszakban is, hogy a város mégis részesüljön a forrásokból.

Információim szerint valószínűleg két nagy projektre is esélyesként pályázhatunk, és komoly uniós pénzek érkezhetnek a városba. Ha ezeket elnyerjük, részben egyenesbe kerülhet a településünk a fejlesztési elképzeléseinket tekintve.

A várost infrastrukturálisan nagyjából sikerült rendbe tenni, bár kétségtelen, hogy sok még az elmaradt járda- és útfelújítás, de nagyon büszke vagyok az elmúlt két évben önerős forrásaiból elvégzett munkáinkra is. A közismert elvándorlási hullámnak viszont régóta hangot adok, mert elmennek a fiatalok, a szakemberek és sok értelmiségi.

Baranya megyének fájdalmasan szerény a gazdasági teljesítménye, nem tagadom, Siklósnak is. Éppen ezért, ha nem sikerül az Ipari Park pályázatunkat győztes projektté tenni, akkor még nagyobb lesz a leszakadás. Nem én mondom, hanem ismert és vezető közgazdászok: ipar nélkül nincs fejlődés. Erre a megyének, a térségnek – mint egy falat kenyérre – rövid időn belül szüksége lesz.

Csak az ipar és a helyi gazdaság fejlődése állíthatja meg a népességfogyást és az elvándorlást. Tisztességes bérezéssel több ezer főt foglalkoztató nagyüzemekre van szüksége a megyének, akik exportra is tudnak termelni. Döbbenetes az országban fellelhető különbség, csak egy pár példát említve: Budapest, Győr, Székesfehérvár, Kecskemét, Szeged, Zalaegerszeg mind-mind a baranyai megyeszékhely előtt járnak. Ez egyben óriási elszívó erőt is jelent, és akkor még nem szóltam arról, hogy hány siklósi keresett és talált munkát Nyugat-Európa valamely országában.

Hiányzik az elvándorolt emberek munkája, adója és fogyasztása is a gazdaságból. Ezeknek a gondolatoknak nagy hangsúlyt adtam a legutóbbi testületi ülésen is, amikor például az óvodai beszámolónál is jól látszott, hogy folyamatosan csökken a gyermekek száma, és ugyanez tapasztalható az iskolákban és a középfokú intézményekben. Annak ellenére látható és érezhető ez a folyamat, hogy több vidéki településről siklósi iskolába járatják a gyermekeiket.

Számtalan beruházás övezi az elmúlt tizenöt évet. Melyikekre a legbüszkébb?

Hosszú lenne a lista, ezt szerénytelenség nélkül állíthatom. Viszont két dologért kaptam a legtöbbet ebben a tizenöt esztendőben, és az a legszebb, hogy ezek a legsikeresebb projektek lettek a városban. Az első a siklósi kórház privatizációja volt. Egy műszakilag lerobbant épületegységet, egy 250 milliós kifizetetlen számlával rendelkező egészségügyi intézményt adtunk át, mert saját forrásból és segítség nélkül nem tudtuk volna rendbe tenni, megmenteni.

Azóta pedig a tulajdonos rengeteg pályázatot elnyerve, kimagaslóan magas színvonalú járóbeteg-ellátásra alkalmas kórházat faragott az intézményből. A másik a siklósi Thermal Spa és a Hotel Castello beruházása volt. Ha vannak is még nyitott, rendezetlen kérdések az üzemeltető és beruházó céggel, azért az mindenképp kiemelendő, hogy napjainkban ők a legnagyobb adófizetői a városnak, a strand és a hotel látogatószáma meghaladja akár a siklósi vár látogatószámát is. Méltatlanul és meggondolatlanul támadtak ezek miatt nagyon sokan, de az idő bebizonyította, hogy jó döntés volt, mert rendkívül népszerű országos szinten is.

Most ezt a kettőt emeltem ki, de legalább ilyen fontos volt a városban kiépülő és évtizedek óta nagyon várt szennyvízcsatornázás is. És persze amennyire lehetőségünk volt, rendbe tettük a belvárost, napokon belül indulhat a hullámvasút megszüntetése, a Kossuth tér és Felszabadulás utca elmaradt részeinek rehabilitációja. Amikor ennek a beruházásnak majd a végére érünk, talán ismét fellélegezhetünk, és újra büszkék lehetünk Siklósra.

A várra is sikerült jelentős támogatást elnyernie az önkormányzatnak. De mikor számíthatunk arra, hogy teljes egészében megújul a komplexum?

A vár hozott nagy változásokat és sikereket, de számottevően nem tudta növelni a látogatószámát. A gyakori vezetőváltások sem tettek jót a népszerűségének, eladhatóságának. Ebben komoly felelősségem van nekem és nyilván a testületeknek is. Bátran vállalom, hogy néhány esetben rossz személyi döntést is hoztunk. Azonban a jelenben újra bizakodó vagyok – remélem, nem kiabálom el idő előtt –, Szentgyörgyváry Péter várkapitány kinevezése az eddigi tapasztalatok alapján az utóbbi évek egyik legjobb döntése volt.

Ahhoz, hogy a siklósi vár – ami Magyarország történelmi és kulturális ereklyéje – régi fényében tündököljön, újból több milliárd forintra lenne szükség.

Az épület 40 százaléka nem látogatható, az újjáépített külső várfalak teljes egészében életveszélyesek, pedig a múltban hosszú éveken keresztül elérhetők voltak a turisták számára. Talán nem kiabálom el és nem árulok el vele titkot, de a várkapitány megtette az első lépéseket a kormányzat felé, és ezek a tárgyalások reménykeltőek.

Az apparátus tekintetében mindig igyekezett megfelelő szakembergárdát kiépíteni, és Ön mindig büszke is volt erre. Hogyan sikerült a nagy fluktuáció ellenére sikeressé tenni a hivatalt?

Az apparátus munkájára összességében büszke vagyok, bár tudom, sokan nem rajonganak a kemény stílusomért, kritikáimért. Viszont nem tagadom, jó érzés, hogy a tőlem vagy nálam kezdett, és eltávozott szakemberek jó része sikeresen megfelel máshol, más pozíciókban is. Talán tudtam nekik megfelelő útravalót adni a tarisznyájukba. Nehogy azt higgye bárki, hogy könnyű volt pótolni azokat, akiknek magasabb fizetést vagy karriert kínáltak. Azt hiszem, hogy erre büszke lehetek. Tény, hogy az apparátus szűk magja nélkül az eddigi eredményeket nem tudtuk volna elérni, és hiszem, hogy ez kellőképpen motiválja a csapatot.

Van olyan, amit ma másképp csinálna?

Nyilván, bár inkább úgy fogalmaznék, hogy nagyon sok terület van, ahol az elképzeléseimet, az álmaimat vagy nem tudtam megértetni, vagy nem tudtam elhitetni a döntéshozókkal. Ilyen többek közt a roma lakosság integrációja, ami a véleményem szerint a legnagyobb kihívást jelenti napjainkban és a jövőben.

Ugyanis Siklós szolgáltatja a környék kisebbségi lakosságának intézményi hátterét is. Gondoljunk csak bele: kórház, iskolák, járási hivatal és még hosszú, nagyon hosszú a sor. Ezek a többségében hátrányos helyzetű rétegek folyamatában költöznek be a városba. Nagy többségük a széles szociális háló adta lehetőségek miatt választja lakhelyéül Siklóst. Támogatásuk, elhelyezésük már most is meghaladja a lehetőségeinket. Véleményem szerint az utánunk következőknek is az lesz a legnagyobb kihívása, hogy miképp lehet integrálni a város életébe a társadalom ezen csoportjait.

Éppen ezért nyújtottuk be – és meg is nyertük – a váralja integrációjára szánt első programunkat, ami a közeljövőben és hamarosan el is indul. Képzeljük csak el, ha egy turista rossz irányba indul el a Thermal Spa-tól vagy a Hotel Castellotól, rögtön szembetűnik neki, hogy szinte 19. századi szinten van az előbb említett vár alatti rész és annak környezete.

Nem értem el kellő sikereket a siklósi adózási rendszerben, azt kell mondjam, hogy az ezzel kapcsolatos gondolataimat, elképzeléseimet sokszor nem tudtam
sikerre vinni, az intézményi lobbi mindig erősebb volt Siklóson. Sajnálom most is, hogy a helyi vállalkozók megbecsülése, a gazdasági élet támogatása nem volt legalább olyan fontos a döntéshozóknak, mint a hatalmas intézményi rendszer működtetése. Siklóson napjainkban a legnagyobb foglalkoztató az önkormányzat, és ez rendkívül rossz, valamint hatalmas költségekkel jár. Ezt pedig csak úgy tudjuk működtetni, hogy az iparűzési adóban a maximumot vetjük ki a vállalkozásokra, de túlárazott az építmény- és telekadónk is. Ha ez így marad, nem sokan fognak befektetni Siklóson, mindenképpen változtatni kell
ezeken az arányokon.

Fájóan emlékszem arra az időszakra például, amikor 220 milliós kifizetetlen számlája volt az intézményeknek, és szinte fizetésképtelenségbe sodródott a város. Úgy tudtuk megoldani akkor azt a helyzetet, hogy az egykori határőrlaktanyát értékesítettük egy vállalkozói csoportnak. És ha ezen a gondolatmeneten megyek tovább: amikor létrehozták a KLIK-et, csak az iskolák működtetésére éves szinten 120 millió forintot kellett utalnunk a központi költségvetésbe, és mindezt a mindösszesen 170 milliós iparűzési adóból. Látható tehát, hogy gazdaságélénkítésre szinte semmi nem jutott. Most például abban reménykedem, hogy eljön egyszer az az idő, amikor a befizetett gépjárműadó 60 százalékát nem vonja el a központi költségvetés. Hiszen ezt az adót a siklósi gépjármű-tulajdonosok fizetik be, akiknek normális utakra van szüksége a városban.

Ahhoz, hogy egy Siklós nagyságú település rendes úthálózattal rendelkezhessen, évi 80-100 milliós javítási, felújítási forrásra van szükség. Magyarországon szinte minden család rendelkezik már gépjárművel, s van olyan család, ahol több is van. Nem tudjuk karbantartani a város úthálózatát, ha ezt az adónemet nem kapja vissza a település, ezt a politikai döntéshozóknak is meg kell érteniük.

Mik azok az elképzelései, céljai, amik tovább emelhetik Siklóst?

Ahogy azt már említettem, és több helyen elhangzott, a siklósi várra és környezetére szükséges lenne nagyságrendileg hárommilliárd forint. Ahhoz, hogy a vár teljes egészében látogatható és üzemeltethető lehessen. A létesítmény a nemzeti vagyon része, így várjuk annak lehetőségét, hogy a vár egészében működhessen. A tavasz során aláírást gyűjtöttünk a siklósi hegyi utak rendbetételére. Az összegyűlt anyagot tervekkel, koncepcióval eljuttattuk Bánki Eriknek, a Parlament gazdasági bizottságának elnökéhez.

A Tenkes-hegy illetve a siklósi borászat jövője szempontjából tovább nem halasztható a hegyi utak rendbetétele. Ez is óriási kihívás, minimum 1-1,5 milliárd forint kellene az évtizedes elmaradás pótlásához. Ahhoz, hogy sikeres legyen a turizmus, sikeres legyen a siklósi bor, elengedhetetlen, hogy járható utakat kapjanak a siklósi gazdák, és megközelíthető legyen a pincészetük.

A jövőt illetően az egyik legfontosabb elképzelésem – ami szerintem a város további fejlődésének a záloga – a déli elkerülő út megtervezése és megépítése. A város ugyanis napjainkra bedugult, a nappali közlekedés szinte ellehetetlenült. Sürgősen el kell tehát kezdeni egy, a város déli részét átölelő és elkerülő út kialakítását. Tehermentesíteni kell a belvárost, hatalmas kamionok, mezőgazdasági gépek – és még sorolhatnám – jönnek be nap mint nap. Ezáltal iszonyú terhelésnek vannak kitéve a város útjai. Ez az infrastrukturális jövőbeni elképzelés elérheti akár a 8-10 milliárd forintos összeghatárt is. A mostani beszélgetésben már említettem az ipari parkot.

Ennek a kialakítása, befektetők felé vonzóvá tétele is minimum 1-1,3 milliárd forint forrást igényelne. Szintén szóltam a volt határőrlaktanyáról. Régi álmom volt, és még ma is az, hogy egy zöldövezeti gyönyörű lakópark kialakítását tervezzük erre a helyszínre. Sajnos a magánkézben levő terület tulajdonosa még mindig szállodában gondolkodik, de arra nem tud forrást szerezni. Győzködöm folyamatosan, hogy jobb lenne ott egy csodás lakópark, ami új lakásaival, zöld területeivel, panorámájával alternatívát jelenthetne a fiataloknak a letelepedésre, arról nem is beszélve, hogy végre eltűnne az a szörnyű betondzsungel.

Napjainkban a közelgő választásoktól hangos a közélet. Indulni fog?

Polgármesterként biztosan nem. Települési képviselőként? Majd meglátjuk. Napjaink politizálása nagyon messze került tőlem. Ráadásul magamat inkább szakpolitikusnak tartom. Példa erre, hogy az elmúlt tizenöt esztendő kormányzati politikájával általában megtaláltam a közös hangot, bármilyen színű is volt az. Mindig volt markáns véleményem, remélem, hogy az általam megfogalmazott kritikák szakmai alapon értek el a politikusokhoz, talán nem támadásként értékelték azokat.

Két év múlva viszont 64 éves leszek, ha Isten is úgy akarja. Ez persze nem azt jelenti, hogy öregnek érzem magam. Viszont azt sem, hogy meg tudnék lenni munka és célok nélkül. Ami biztos, november közepén lesz egy sebészeti beavatkozásom és karácsony előtt a negyedik szívműtétem – huszonöt éve élek együtt ugyanis a szívritmus-szabályozómmal. Fájdalmasan élem meg, hogy csak az elmúlt három hónapban kéttucatnyi régi siklósi – többen hozzám közel állók – távozott az élők soraiból. Ezek nagyon elgondolkoztatnak. Egyre fáradtabb vagyok, és hiába hitegetem magamat, hogy majd kipihenem.

Sajnos ahogy mennek az évek, az ember egyre jobban elhasználódik. Azt sem mondanám biztosan, hogy ha nem lennének ezek a problémáim, akkor folytatnám tovább, mert ez nem teljesen igaz. Felismertem ugyanis, hogy ha az ember nem tudja motiválni vagy kellőképpen átadni a tudását úgy, mint régebben, akkor félre kell állni. Az az okos és bölcs ember, aki felismeri, hogy mikor kell abbahagynia. Én erénynek tartom, hogy úgy érzem: tudom.

Tizenhét év egy város élén mindenkit elfogyaszt, ne legyenek illúziói senkinek, én sem leszek kivétel. Mindezeken túl nagyon aggódom a világért, nagyon nem tetszik, ami a földgolyón napjainkban zajlik. Őszinte leszek. Nem ilyennek képzeltem a jövőt, nem ezért dolgoztunk.