Több ezer levelet vittek ki naponta


Régió - 2020. január 17.
szerző: SH

levelek

Naponta átlagosan néhány ezer levelet kézbesítettek az elmúlt évben a siklósi postások – közölte megkeresésünkre a vállalat. Mint kiderült, a csomagok átlagos száma valamennyivel több mint száz darabra rúgott.

A postákon feladott küldemények száma általában jóval kevesebb, mint amit a postásoknak kézbesítenie kell, az eltérés pedig településenként változó – szögezte le a Magyar Posta. A szerencsejátékok tekintetében Siklóson a gépi játékokat kedvelik jobban, a sorsjegyekből ezeknél pár ezerrel kevesebb fogy. Az összes megvásárolt szerencsejáték száma mintegy 125 ezer volt 2019-ben, ami nem jelent különösebb változást az előző évhez képest.

Harkányban az alacsonyabb lakosságszámnak köszönhetően már szolidabb a helyzet: naponta átlagosan több száz levelet visznek ki, míg a csomagok száma csak tízes nagyságrendű. Harkányban is a gépi szerencsejáték mennek inkább, sorsjegyekkel együtt pedig mindössze 37 ezer vásárlás volt – ez szintén megegyezik a korábbi esztendő értékesítéseivel.