Több részletet is tisztázott a bíróság a rablás ügyében


Régió - 2020. július 21.
szerző: SH

rablosik

A Pécsi Járásbíróság egy hónapra elrendelte a siklósi, majd pécsi rablás gyanúsítottjának letartóztatását. P.Cs.-t felfegyverkezve elkövetett rablással gyanúsítják. A bíróság több részletet is helyre tett.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 43 éves ormánsági férfi július 15. napján 18 óra 20 perckor maszkban, egy bozótvágó késsel kirabolta a siklósi City Marketet a Garai utcában, és 180 ezer forinttal kereket oldott. Menekülés közben a megszerzett bevétel nagy részét elhagyta, kesztyűjét és a kést pedig eldobta.

Ezt követően július 17-én délután háromnegyed ötkor megjelent egy pécsi boltban is, ahol megismételte a rablást: bomberdzsekit, baseball sapkát és kendőt vett fel, majd az ott dolgozó vietnámi eladó nyakához kést szorított és a bevételt követelte tőle. Ott csak 10 ezer forintot kapott.

Jelezték: P.CS. állandó jövedelemmel, munkaviszonnyal nem rendelkezik, korábban szintén rablás bűntette miatt már ítélték fegyházbüntetésre, 2015-ben szabadult.

A bíróság megállapítása szerint a bűncselekmény büntetési tételére, annak tárgyi súlyára is tekintettel megalapozottan lehet attól tartani, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, de az sem kizárt, hogy megint rabolna, ezért rácsok mögött várja a folytatást.

A rendőrség korábban azt is jelezte, hogy a férfi harkányi lakos volt, ennek a részletnek a tisztázása folyamatban van.