Trükkös tolvajokat fogtak el a siklósi rendőrök


Régió - 2017. március 21.
szerző: SH

siklosrendorseg

Az elmúlt időszakban siklósi, illetve beremendi panellakásokban élő egyedülálló, idős asszonyokhoz kértek bebocsájtást ismeretlen nők olyan indokkal, hogy lakásvásárlási céllal a felettük lakót keresik – de lopni mentek.

A módszerük szerint egyikük papírt és ceruzát, a másik pedig egy pohár vizet kért az otthoniaktól. Amíg a lakót az egyik személy szóval tartotta, társa eltette a lakásban talált pénzt, majd távoztak helyszínről.

Ez egészen március 10-ig tartott, amikor kora délután a rendőrök elfogták a Beremenden történt bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható két személyt, akik jelenleg is előzetesben vannak.

A siklósi rendőrök a továbbiakban is fokozott figyelmet fordítanak a lakótelepek, és a családi házas településrészek visszatérő ellenőrzésére, de arra kérik a lakosságot is, hogy a bűncselekmények megelőzése érdekében hívják fel idős hozzátartozóik, ismerőseik figyelmét az elfogott tolvajok által alkalmazott módszerre.

A rendőrök munkáját leginkább azzal segíthetjük, ha gyanús idegenek látogatása esetén minél pontosabban megjegyezzük külsejüket, hogy szükség esetén személyleírást tudjunk adni róluk. Figyeljünk szomszédainkra is, és ha gyanús körülményt tapasztalunk, az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok bármelyikén tehetünk bejelentést.