2018. augusztus 20, hétfő                                         Siklós Város független hírportálja

Trump májusban történelmet írhat


2018. március 9.
szerző: SH

dtrump

Donald Trump amerikai elnök májusban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel – jelentette be Csung Jui-jong, Mun Dzse In dél-koreai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója a Fehér Házban.

Csung Jui-jong rövid nyilatkozatot tett, újságírói kérdésekre nem válaszolt. Közölte: Észak-Korea kész feladni nukleáris programját, Kim Dzsong Un elkötelezett az atomfegyver-mentesítés mellett, és a jövőben tartózkodni fog a további nukleáris és rakétakísérletektől.

A dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó – aki pár nappal ezelőtt a Phenjanban tárgyaló dél-koreai küldöttség vezetőjeként találkozott Kim Dzsong Unnal – azt is elmondta: az észak-koreai vezető a lehető leggyorsabban szeretne találkozni az amerikai elnökkel, tárgyalási készségéről levelet küldött Donald Trumpnak, aki elfogadta a csúcstalálkozóra szóló meghívást.

Donald Trump Twitter-bejegyzésben reagált a Csung Jui-jong által elmondottakra, amikor leszögezte: Kim Dzsong Un nem egyszerűen csak felfüggeszti, befagyasztja a nukleáris és rakétakísérleteket, hanem atomfegyver-mentesítésről beszélt a dél-koreai küldöttségnek. A csúcstalálkozóig Phenjan – írta az amerikai elnök – nem hajt végre rakétakísérletet.

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.