2018. december 13, csütörtök                                         Siklós Város független hírportálja

Turisztikai központ lenne a TESZ székházból


2018. február 22.
szerző: SH

teszszekhasz

Hamarosan kiírják az Interreg pályázatok második körét, melyen ismét részt vesz Siklós. A város számára jelenleg is folyamatban van egy hasonló pályázat megvalósítása, melynek köszönhetően a Harkány és Siklós közötti kerékpárút valamint a KRESZ-park újul év végére meg.

Mint Balázsné Kérth Ibolya elmondta, Siklós a horvátországi, Verőce-Drávamenti Vocin (Atnyina) településsel közösen indul a pályázaton. A kifejezetten vallásturisztikai vonatkozású projekt helyi viszonylatban a máriagyűdi kegyhellyel kapcsolatos törekvéseket lenne hivatott erősíteni, és kedvező elbírálása esetén egyebek mellett olyan kismértékű infrastrukturális beruházásokat jelentene, melyek a turisták számára nyújtott információs szolgáltatásokat fejlesztik.

Az önkormányzat a TESZ székházat vásárolná meg, melyben egy turisztikai központot alakítana ki – számolt be a pályázat elképzeléseivel kapcsolatban a kabinetvezető. A jelenleg az Országos Társadalmi Egyesülések Szövetsége tulajdonában lévő épületet megvásárlásra a költségvetésben 25 millió forint áll rendelkezésre.