Új gárdát hozna létre a mozgolódó szélsőjobb


Itthon - 2019. május 15.
szerző: SH

Toroczkai László bemutatja pártja új honvédelmi, hagyományőrző szervezetét. fotó: Mónus Márton, MTI
Toroczkai László bemutatja pártja új honvédelmi, hagyományőrző szervezetét. fotó: Mónus Márton, MTI

Nemzeti Légió elnevezéssel honvédelmi, hagyományőrző szervezetet hozott létre a Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be Toroczkai László sajtótájékoztatón. A párt elnöke szerint a bejegyzés alatt álló szervezet célja a honvédelmi alapismeretek oktatása, a katonai hagyományok ápolása valamint a katasztrófahelyzetekben az élet- és vagyonvédelem.

A 2009-ben betiltott, Nyilaskeresztes nácikra hajazó Magyar Gárdára utalva hozzátette, hogy a magyar embereknek joguk van ahhoz, hogy megszervezzék saját védelmüket. Toroczkai szerint a légió létrehozásának az is kiváló apropója, hogy éppen száz éve alakult meg az a Nemzeti Hadsereg, amely megtisztította az országot a kommunistáktól. Úgy látja, Magyarország anarchia felé halad, mint fogalmazott, van olyan cigány párt, amelyik cigány tartományt akar leválasztani Magyarországról, és olyan település, Törökszentmiklós, ahol cigány klán tartja rettegésben a helybelieket.

Az egyesületként való bejegyzés folyamatban van, de a mozgalom ismét hamar véget érhet, ugyanis a Büntető Törvénykönyv egyértelműen fogalmaz: tilos olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet szervezni, amelyre jogszabály nem jogosítja fel, valamint büntetendő a közbiztonság, közrend fenntartásának látszatát keltő tevékenység szervezése is.

Toroczkai egyben azt is közölte, hogy mindenképpen megtartják a május 21-én Törökszentmiklósra meghirdetett demonstrációjukat, annak ellenére is, hogy azt betiltotta a rendőrség.

A mozgalomhoz a Jobbik széthullása után a szélsőséges nézeteket valló tagok húzódtak, de azt, hogy térségünkben kik a szélsőjobboldali szövetségesek egyelőre nem tudni hivatalosan.