Vadászat – vádat emeltek a Borsodban kisfiút meglövő rendőr ellen


Itthon - 2020. november 23.
szerző: SH

illusztráció
illusztráció

Vádat emeltek egy 33 éves rendőr ellen, aki még 2018-ban egy borsodi vadászaton meglőtt egy kiskorú hajtót, akin élénk színű sapka és láthatósági mellény is volt – közölte Keresztes Imre.

A Központi Nyomozó Ügyészség vezetője részletezte: a vádirat lényege szerint a vádlott 2018 novemberében egy vadásztársaság által szervezett társas vadászaton vett részt 13 vadásztársával és két hajtóval egy borsodi dűlőben. A vadászat során a vadászok és a hajtók egy vonalban haladtak, majd amikor egy cserjés dombra értek, a sort már nem tudták fenntartani és a rendőrtől jobbra haladó kiskorú hajtó lemaradt. A vadász egy nyulat próbált meg lelőni, ami a hajtó felé menekült.

A 33 éves rendőr sörétes vadászfegyverével a magas fűvel és bokrokkal benőtt lejtő felé lőtt, ami eltalálta a tőle 39 méterre lévő, láthatósági mellényt és élénk színű sapkát viselő kiskorú hajtót. A fiú bal alkarjába, bal és jobb combjába, továbbá lábszárába összesen hat sörétet kapott, amitől nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A vádirat szerint a vadász több ponton is megszegte a vadászatra vonatkozó szabályokat, így többek között azt, amely szerint csak akkor szabad lövést leadni, ha a vadász a vadat kétséget kizáróan felismerte és a lövéssel mások életét, testi épségét nem veszélyezteti. Tilos a hajtók között kitörő vagy a vadászok vonalán átfutó vadat célozva követni, tilos a vadászlőfegyverrel dombélről völgy felé lőni, és a lövés előtt mérlegelni kell a lövedék várható útját és a becsapódás helyét. A vádlott terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele egy évig terjedő szabadságvesztés – tette hozzá a főügyész.

A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében pénzbüntetést szabjon ki.