5426. június 19, hétfő                                         Siklós Város független hírportálja

Vádirat: egymilliót követelt a Teréz körúti robbantó


2017. augusztus 26.
szerző: SH

kalapacs-birosag

A Teréz körúti robbantás kapcsán újabb részletek láttak napvilágot a kiegészült vádirat nyomán. A gyanúsított e szerint egymillió eurót követelt korábban.

A 24 éves P. László a vád szerint emailt küldött a Belügyminisztériumnak, amiben leírta a robbanószerkezetet és annak elkészítésének módszereit valamint jelezte, hogy később követeléseket fog támasztani. Később egymillió eurót kért azért, hogy ne kövessen el gyilkos robbantásokat. Ekkor még nem fogták el, viszont az előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és robbanóanyaggal visszaélés vádja kiegészült terrorcselekmény előkészülete bűntettével is.

Az egyre elrugaszkodottabb vádirat szerint a két rendőrtől fegyverüket is meg akarta szerezni. Tettéért 10 évtől akár életfogytiglanig tartó börtönbüntetést is kaphat.

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.