Választások – így értékelt a leköszönő és az új polgármester


Régió - 2019. október 14.
szerző: SH

szokokut-onkormanyzat

Az őszi helyhatósági választások polgármesteri fordulóját a Fidesz-KDNP színeiben induló Riegl Gábor nyerte. A leköszönő városvezetőt és a szék várományosát arra kértük, néhány mondatban értékeljék az eredményeket és az előttük álló időszakot.

Fantasztikusan szervezett kampányt folytatott a Fidesz Siklóson, ezt el kell ismerni – mondta dr. Marenics János, a város leköszönő polgármestere a választási eredményekre is mutatva. Képviselői mandátumával kapcsolatban kérdésünkre jelezte, várakozásaival ellentétben alulszerepelt, sokan rosszallásukat is kifejezték visszalépése miatt, de mandátumot szerezve reményekkel tekint a következő időszakra. Az első beérkező eredményekkel látszott, hogy Riegl Gábor nagy fölénnyel nyeri a választásokat, neki, és rajta keresztül valamennyi jelöltjének természetesen már akkor gratuláltam – tette hozzá. Kiemelte: világosan látszik, hogy Siklóson az ellenzéki pártok megszűntek, elamortizálódtak a helyi szervezetek.

Riegl Gábor a választási eredményeket úgy kommentálta lapunknak: először is köszönöm, hogy ilyen nagy számban elmentek a siklósi választópolgárok szavazni vasárnap. Úgy gondolom, hogy meghatározó többségben voltak, akik egyértelműen kinyilvánították, megérett az idő a változásra, a megújulásra Siklóson. Köszönöm az erős felhatalmazást. Természetesen minden siklósi polgármestere kívánok lenni. Az első és legfontosabb most a város zökkenőmentes működése.