Választások: már biztos, hogy egy listán lesz mindenki


Helyi hírek - 2019. január 30.
szerző: SH

szavazourna-mhz

Az önkormányzati választásokon polgármestert, helyi képviselőket és megyei képviselőket is választanak. A voksolás időpontját a jelenlegi törvények szerint 70-90 nappal korábban tűzik ki, efelől akár májusi választások is lehetnek.

Az állampolgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv a törvény szerint január utolsó napjáig adja át a települések és a megyék lakosságszámának január 1-jei adatait a Nemzeti Választási Iroda (NVI) számára, aki ezt három napon belül közli a helyi választási iroda vezetőjével.

A választási rendszer attól függ, hogy az adott településen tízezer főnél többen laknak-e. Siklós a legutóbbi választásokon e feletti lakosságszámmal büszkélkedhetett, azonban mint megtudtuk, a nyilvántartó január első napján 9880 főről tudott beszámolni.

Mivel tízezer fő alá esett a lakosságszám, a 2019 őszén esedékes helyhatósági választásokon nyolc képviselőre lehet leadni a voksot, akik egyetlen listán szerepelnek majd. Ellentétben a korábbi rendszerrel nem lesznek körzetek, és nem lesz kompenzációs lista sem – ez volt az a lehetőség, ahol a képviselőnek meg nem választott jelöltek szavazatait pártonként összesítették, hogy három közülük bejusson a testületbe.