Válsághelyzetet hirdetettek az egész ország területére


Itthon - 2016. március 10.
szerző: SH/MTI

Kovács Zoltán; Pintér Sándor

A kormány az egész ország területére kihirdeti a migrációs válsághelyzetet – jelentette be szerdán Budapesten Pintér Sándor belügyminiszter. A miniszter rámutatott: Szlovénia, Horvátország és Szerbia is rendkívüli intézkedéseket vezetett be határán.

A három ország már a schengeni elvárásoknak megfelelően engedik be a határaihoz érkezőket, vagyis a belépőknek érvényes útlevéllel és vízummal kell rendelkezniük. Nem tudható, hogy ez milyen reakciókat vált ki azon menekültekből, illegális migránsokból, akik már ezekben az országokban tartózkodnak – indokolta a miniszter a határok megerősítését, a migrációs válsághelyzet kihirdetését.

Pintér Sándor jelezte: a most lezárt országokban körülbelül tízezer ember van, aki nem rendelkezik ott-tartózkodási engedéllyel. Nem tudjuk, hogy melyik irányba indulnak el, ezért fel kell készülni, hogy meg tudjuk védeni az országhatárokat – fogalmazott.

A kormány ezért úgy döntött, megerősíti Magyarország határait és az egész ország területére kihirdetik a migrációs válsághelyzetet. Hangsúlyozta: megítélése szerint továbbra is tudják a magyar állampolgárok biztonságát garantálni. A miniszter jelezte: azt tapasztalják, hogy a zöldhatáron felállított kerítésnél lényegesen nagyobb a mozgás, ezeket figyelemmel kísérik. Emellett azt tapasztalják, hogy a zöldhatárok mentén felállított, menedékkérelmet fogadó állomások megteltek. Miután megteltek, várható, hogy itt ismételten tumultus fog kialakulni – jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy a válsághelyzet elrendelése milyen konkrét intézkedéseket jelent, kifejtette: a határ mellé rendőröket, katonákat vezényelnek, és felkészülnek a reagáló képesség növelésére is. Mint mondta, a honvédség részéről 1500-an vesznek részt az akcióban, a rendőröknél pedig a határ menti megyei rendőr-főkapitányságok akcióosztályainak és közrendvédelmi osztályainak munkatársait vezénylik a határhoz “nagyobb létszámban”.

Megtervezték az esetleges útépítést, hogy a gépjárművek gyorsabban a határ érintett pontjaira érhessenek, és megtervezték a határ árammal ellátását is, hogy szükség esetén az egész határt megvilágíthassák. Ez azt jelenti, bárhol a határ mentén megjelennek illegális migránsok, el tudjuk őket fogni – mondta. Hozzátette: az elfogottakat “megfelelő emberi körülmények között” el tudják helyezni, ha kell, ilyen tábor épül.

A miniszter elmondta: a szükséges forrás rendelkezésre áll, az útépítés például 7,3 milliárd forintba kerül, ennek előteremtéséről a kormány feltételesen döntött. Kérdésre válaszolva közölte azt is: egyelőre nem kértek többletjogosítványt, a rendőrségi és honvédségi törvény keretein belül el tudják végezni a munkát.

Arra a kérdésre, hogy épül-e a román határon is kerítés, azt mondta, nem tapasztalják, hogy Románia felől érkeznének illegális migránsok, de felkészülnek a lehetőségre, ezért megtisztítják a határvonal környékét és szállítanak kerítésanyagot is, hogy ha szükséges, tíz napon belül kerítést építsenek. Jelezte: a román belügyminiszter arról tájékoztatta, Románia garantálja, hogy az országon keresztül nem fognak illegális migránsok érkezni.