Van, aki szerint Gyurcsány jobban irányítja a szocikat, mint ők maguk


Itthon - 2017. november 8.
szerző: SH/MTI

gyurcsany

Az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) várható választási megállapodása azt mutatja, hogy máig Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a baloldal vezetője – véli egy közcsatornán megszólaltatott elemző.

Azáltal, hogy a közvélemény-kutatások szerint a DK önállóan is képes átlépni a parlamenti küszöböt, Gyurcsány Ferenc olyan alkupozíciót vehetett fel, amely a szocialistákkal szemben messze fölülreprezentálja a pártját – véli Farkas Örs.

Szerinte az MSZP felismerte, hogy hiába a legerősebb baloldali párt, önmagában egyéni választókörzetben képtelen mandátumot szerezni. Miután az LMP és a Momentum is kizárta az együttműködést, a törpepártok pedig nem hozhatnak elég szavazót, egyedül a DK maradt, amellyel együtt tudnak működni.

Gyurcsány Ferenc, mivel az MSZP-ből indult, ismeri a szocialisták működését, ezért akár kívülről is képes irányítani ezt az alkufolyamatot – mondta az elemző.