2018. november 16, péntek                                         Siklós Város független hírportálja

Vasárnaptól korábban lesz sötét


2018. október 27.
szerző: SH

ora2

Elérkezett az a vasárnap, amikor hajnali háromkor egy órával vissza, azaz két órára állítjuk a mutatókat. Ezzel visszaáll a normál – vagy ahogy hívjuk a téli – időszámítás, amit március 31-éig számolunk.

Lassan megjelennek a Facebookon az első posztok is – mint ilyenkor évről évre rendszeresen – miszerint ez lesz az utolsó óraátállítás. Természetesen ebből nem igaz semmi, bár hamarosan dönthetünk róla: az Európai Bizottság nagyon is létező javaslata szerint áprilisig kellene ugyanis jelezniük az EU-tagállamoknak, hogy a téli vagy a nyári időszámítást tartanák-e meg annak érdekében, hogy megszűnjön az évi kétszer esedékes tekergetés.

A tagállamoknak átadott tervezet szerint a nyári időszámítást választó országokban 2021. március 27-én, a télit választóknak 2021. október 31-én kellene utoljára állítaniuk az órát. A javaslatról az Európai Parlament és Tanács dönt jövő év márciusáig, addig a bizottság nemzeti és európai konzultációt javasol.

Tudta? Az emberek háromnegyede nem tudja, hogy előre vagy vissza állítjuk ősszel az órákat és hamarabb, vagy később fog sötétedni ezáltal.