2017. november 19, vasárnap                                         Siklós Város független hírportálja

Vizes vébé: hatalmasat csúsztatott az MTVA


2017. július 16.
szerző: SH

kerdojel

A nemzetközi sajtó szombaton a budapesti vizes világbajnoksággal kapcsolatban elsősorban az előző esti nyitóünnepséggel foglalkozik, a tárgyilagos hangvételű tudósításokat gazdag fotóanyag illusztrálja, amely a ceremónia legfontosabb pillanatait emeli ki – közölte az állami média.

Korábban is hazudtak már százezres nézettséget meg sem tartott olimpiai döntőről, most padig azt halózták, hogy a nyitóünnepséggel foglalkozik elsősorban a nemzetközi sajtó. Írásukban a Politico és a CNN egy-egy cikkére mutatnak, az azonban nem a világraszóló esemény megnyitójáról szól. Arra ugyanis a jelek szerint magasan tesznek még a sportcsatornák is. Az EFE lenyűgözően látványosnak nevezett fotói pedig egész egyszerűen nem léteznek.

A Politico arról ír, hogy a Momentum megtorpedózta a 2024-es olimpiát, azt taglalva, hogy szerintük Hosszú Katinka, egy nemzetközi úszószövetség létrehozásával akarja bizonyítani politikai rátermettségét. Azzal zárják soraikat, hogy légy óvatos Viktor.

A CNN riportja pedig a magyar vízilabdáról szól, nem a megnyitóról, arra mutatva rá, a vébé kapcsán van olyan ausztrál oldal, ahol saját sportolóik esélyeit latolgatják.

A spanyol EFE oldalán az állítással ellentétben egy árva fényképet sem találni.