Zuckenberg: ha az embereknek fizetős Facebook kell, megkapják


Tech/Tud - 2018. április 12.
szerző: SH

zuckerberg

A szenátus meghallgatta Mark Zucjenberget, a Facebook alapítóját annak a botránynak kapcsán, ahol a Cambridge Analytica esetében kiderült: több cég is hozzájuthatott több tízmillió felhasználó adataihoz az amerikai elnökválasztás kampánya során.

Zuckenberg általános válaszokat adott a kampányt érintő legtöbb kérdésre. Jelezte, nem érzi úgy, hogy monopol helyzetben lenne. Mint a gyűlöletkeltő tartalmakra mutatva a 20 ezer főt foglalkoztató Facebook vezére jelezte, a mesterséges intelligenciától várja a megoldást, erre azonban 5-10 évet kell várni.

A szenátusi tagok nem igazán értették a Facebook hirdetésekre vonatkozó üzleti modelljét, hiába magyarázta azt Zuckenberg. Végül azzal zárta le a vitát: az ingyenesség a Facebook egyik alappillére, és mindig is lesz ingyenes felülete az oldalnak. Emellett szóba került, hogy komoly igény esetén opcionálisan ajánljanak fizetős megoldást is. Mint fogalmazott, ő maga az ingyenességet találja követendő útnak.