2024 elejére készülhet el az M6-os folytatása


Itthon - 2021. február 25.
szerző: SH

munkagep

Zajlik az M6-os autópálya Bóly és az országhatár közötti, mintegy húsz kilométeres befejező szakaszának építése. Az út 2024 januárjára készülhet el.

Az M0-ás körgyűrűnél induló és jelenleg Bóly térségéig vezető M6-os autópályát Ivándárdáig, az a magyar-horvát határig hosszabbítják meg közel 20 kilométerrel. A gyorsforgalmi szakaszt a jelenlegi állás szerint 88,7 milliárd forintból építik meg.

Jelenleg a földmunkákat végzi a Strabag és a Duna Aszfalt konzorciumam, mely során 2,3 millió köbméter anyagot építenek majd be az alapba, melyre 124 ezer köbméter beton és 384,5 ezer tonna aszfalt kerül.

A következő időszakban megépülő kétszer kétsávos gyorsforgalmi útszakasz részét képezi egy felüljáró, hét aluljáró, hat hídszakasz, egy vasúti és három közúti külön szintű kereszteződés és egy komplex pihenőhely megépítése is. A szakaszon három csomópont épül; az M6-M60 utak találkozásánál, Bóly keleti részén és egy Villányhoz tartó lejáró.

Tervben van a sztráda és a villányi elkerülő között futó kilenc kilométeres, kétszer egy sávos út megépítése is, mely tervei 2022-2023 körül állnak majd rendelkezésre.

A mostani beruházás akkor nyer értelmet, ha a horvátok is megépítik az autópályájukat a határig, ígéretük szerint az A5-ös gyorsforgalmi út Eszék és a határ közötti szakasza a következő években kerülhet a helyére.