Kutatók szerint Szerbiában halt meg a koronavírus első európai áldozata
Múlt év február 5-én – azaz tíz nappal korábban az eddig vélt dátumnál – halt meg az a férfi Szerbiában, akiről úgy vélik, az új koronavírus első európai áldozata.
Míg korábban azt hitték, hogy egy francia férfi volt az első halálos áldozat, most kiderült: egy 56 éves belgrádi építőmunkás, aki nem is járt külföldön, február 5-én került kórházba a tipikus tünetekkel, ahol meghalt. Boncolás után arra jutottak, hogy tüdőgyulladás végzett vele, az első koronavírusos esetet pedig március 6-án jegyezték fel.
A férfi lefagyasztott mintájának vizsgálata során azonban kiderült, hogy a világjárványért felelős Covid19 végzett vele.
A Frontiers in Medicine című lapban 12 tudós által jegyzett cikk arra is rámutat, hogy a koronavírus már jóval korábban jelen volt Európában, mint azt hitték.