A füstérzékelő van a pályázat középpontjában

A hat és 18 év közötti fiatalok számára három korosztályban hirdet alkotói pályázatot az Országos Tűzmegelőzési Bizottság.
A pályázat – melynek központi témája a füstérzékelő – célja, hogy az iskolások kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a tűzvédelem fontosságát, a lakástüzek megelőzését. Ezt a tűzoltó hivatás megjelenítésével, a tűzesetek, káresemények megelőzésének fontosságát kiemelő alkotással, vagy bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem jelentőségét hangsúlyozó művel lehet bemutatni.
A pályaművek szabadkézi rajzok egyéb kézműves alkotások vagy videók is lehetnek, a lényeg, hogy a kiírás szerint április 21-ig érkezzenek be a katasztrófavédelemhez. Győztest május végéig hirdetnek.
A pályázat felmenő rendszerű, első körben területi szinten bírálják el a beérkezett műveket. Az első három nyer, a körzetenként első helyezést elért alkotások pedig az országos versenyben vesznek részt. Az az iskola, ahonnan országosan a legtöbb pályázatot nyújtják be, elnyeri a Legkreatívabb iskola 2023 címet, és egy bemutatót valamint tűzvédelmi oktatást tart a tűzoltóság.