Hiánypótló beruházás is elkészül az ipari parkban


Helyi hírek - 2023. április 17.
szerző: SH

Ipari park Siklóson

Hétszázmillió forintos támogatást ítéltek meg Siklós számára, melyből az ipari park fejlődhet. Az iparterületen nem csak az alapvető infrastruktúrát építik ki, hanem a város úthálózatához is hatékonyabban csatlakozik majd a fejlődő városrész.

Az önkormányzat korábbi döntésével harmonizál az az emelt, 700 millió forintos, korábban kevesebb összeggel már jóváhagyott határozat, mely szerint Siklós támogatást nyert az ipari park fejlesztésére – ismertette Riegl Gábor a Siklósi Hírekkel.

A város polgármestere emlékeztetett, hogy az ipari parkban összességében 1-1,2 milliárd forintnyi fejlesztést tűzött ki célul Siklós vezetése, melynek a most megítélt összege az alap infrastruktúra kiépítésének ütemét fedezi. A tervezett fejlesztések között szerepel még egy közel 1000 négyzetméteres üzemcsarnok építése, melyet – megfelelő forrás rendelkezésre állása mellett – a későbbiekben, második ütemként valósítana meg a város.

Az első ütem most lehetővé vált beruházása során egy több mint 8,5 hektáros területen zöldmezős beruházásként utak épülnek, befektetők és beruházók számára kiajánlható telkek kerülnek kijelölésre víz, villany és csatorna kiépítésével.

A beruházás hiánypótló eleme, hogy egy olyan önálló csomópont épül majd ki, mely a várost tehermentesítve biztosítja az ipari park közvetlen megközelítését az elkerülő útról is – ismertette Riegl Gábor. A szigettel ellátott, kiszélesített kereszteződésben biztonsággal lehet majd a terület felé fordulni vagy onnan kihajtani. Ez a beruházási elem ad lehetőséget a kerékpárút hegy felőli oldalának biztonságos átvezetésére is, mely az azt célzó pályázattal összhangban van.

A Baranya Megyei Önkormányzat, a Magyar Közút, valamint Siklós önkormányzata által konzorciumban megvalósuló beruházás jelenleg a támogatási szerződés megkötésének szakaszánál tart, miközben az út, közművek és a csarnok engedélyezési tervei már rendelkezésre állnak – mondta Siklós polgármestere kiegészítve, hogy a kiviteli tervek a nyáron kerülnek az asztalra. Ezt követi a kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzés, az építkezés pedig 2024-ben zajlik majd.