A siklósi fejlesztések kérdése is témája volt a választási fórumnak
Az elmúlt időszak fejlesztéseiről és a következő fejlesztésekről is szót ejtett Nagy Csaba Harkányban, a hétvégén tartott választási fórumon. A térség országgyűlési képviselőjének vendége Deutsch Tamás EP-képviselő és a Fidesz alapító tagja volt.
Siklósra az elmúlt kormányzati időszakot átölelő fejlesztési ciklusban 3,5 milliárd forint fejlesztési pénz érkezett – összegezte Nagy Csaba. A térség országgyűlési képviselője emlékeztetett: elkészült a körforgalom, elindult a Váralja-, és megvalósult a várkert projektje is. A legutóbbi határozatok sorában három fontos döntés született; a vízrendezés támogatása mellett a város által már elindított dűlőút-felújítás folytatását lehetővé tevő pályázati támogatás és a játszóterek felújítását támogató döntés. Jelenleg hét pályázat íródik a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban – tette hozzé.
A siklósi kórház vonatkozásában is született két döntés – ismertette Nagy Csaba. Mint kifejtette, a járóbeteg ellátás fejlesztése számára megítélt 200 millió forintos támogatás mellett megjelent egy kormányhatározat, ami rendezni fogja az intézmény vagyoni helyzetét.
A kormány előtt van egy olyan előterjesztés, ami azt tartalmazza, hogy Siklós is kerüljön be a Nemzeti Kastély és Nemzeti Várprogramba, ami további pályázati lehetőségeket biztosít majd a városnak – jelezte Nagy Csaba.
A térség országgyűlési képviselője a munkahelyteremtéssel kapcsolatban ismertette, az aprófalvas településeken élők körében lát még ugyan hiányosságokat, de a régió fejlesztési biztosával és Harkány polgármesterével kidolgoztak egy programot, amit reményei szerint az új kormány megtárgyalhat majd.
A választási fórumon Deutsch Tamás többek közt megjegyezte, hogy szerinte a baloldali ellenzék belesodorná az országot az ukrán háborúba, a választások tétje pedig nem más, mint a rezsicsökkentés eredményének megvédése, és annak biztosítása, hogy a Gyurcsány-korszak ne térjenek vissza.