Április 10., a nemzeti rákellenes nap


Életmód - 2023. április 10.
szerző: EFI

korhaz

1993. óta április 10-e hazánkban a nemzeti rákellenes nap, amellyel a Magyar Rákellenes Liga a daganatos betegségekre, azok megelőzésére, korai felismerésére, illetve az aktív közreműködés fontosságára kívánja felhívni a figyelmet.

A daganatos megbetegedések jellegükből és előfordulási gyakoriságukból adódóan jelentős terhet jelentenek az egyén és a hozzátartozók, a társadalom, valamint az egészségügyi rendszer szempontjából is.

A daganat a szervezet sejtjeinek visszafordíthatatlan, korlátlan burjánzásával létrejövő szövetszaporulat, amely lehet rosszindulatú (malignus) vagy jóindulatú (benignus). A malignus daganatok esetében a betegség kimenetelét a más szövetekre, szervekre való átterjedés, a kezelést követő kiújulás magasabb kockázata rontja.

A daganatos elváltozások kezelési lehetőségei, ezzel pedig a gyógyulás esélye függ a daganat kialakulásának helyétől, annak szövettani típusától, kiterjedésének és növekedésének mértékétől, az érintett szerv(ek)től, szervrendszer(ek)től és a konkrét betegség esetén ismert, elérhető gyógymódoktól.

A statisztikai adatok alapján az OECD országaiban az összes halálozás negyedéért (25%) a daganatos megbetegedések tehetők felelőssé, így a keringési betegségeket (31%) követően jelenleg ezek a halálozás leggyakoribb okai (OECD Health Statistics 2019). A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a daganatos megbetegedések okozta halálozások aránya Magyarországon ezzel megegyezik.

Siklósi Kórház Egészségfejlesztési Iroda