Áramot vezetett a kerítésbe, hét év után bukott le egy lopás miatt
A Baranya Vármegyei Főügyészség előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és vagyon elleni bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki hét év után bukott le.
A vádirat szerint a férfi 2016 decemberében elhatározta, hogy a pécsi Zsolnay Mauzóleum bejárati kapujába áramot vezet, azért, hogy több embert megöljön.
Tervét úgy gondolta véghezvinni, hogy két hosszabbítót egymáshoz csatlakoztatott, az egyiknek a végén lévő dugaljrészt levágta és helyére csipeszeket szerelt.
Egyik nap az éjjelén a mauzóleumhoz ment és megvárta, hogy a biztonsági őr a területet körbejárja. Amikor az őr visszatért pihenőjébe, a szerkezet egyik végét a kapcsolószekrénybe dugta, míg a csipeszeket a bejárati kapura rögzítette, ezáltal elektromos áram alá helyezve azt, majd elmenekült.
Egy órával később a biztonsági őr az ellenőrzés során észlelte a kapun a szerkezetet, ezért a veszély elhárítása érdekében a kábelt levette a kapuról, mellyel leverte a biztosítékot is.
A nyomozás során az elkövető személye sokáig ismeretlen maradt, azonban hét évvel később a vádlott ellen több büntetőeljárás is indult, ugyanis különböző munkahelyein vagyon elleni bűncselekményeket követett el. Ekkor derült ki váletlenül az is, hogy a mauzóleumnál lévő berhelést is neki köszönhetik.
A férfi cselekménye előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint lopás bűntettének a megállapítására alkalmas – véli az ügyészség, amiért akár 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat.