Árvíz: helytálltak a vízügyi igazgatóságok


Baranya - 2023. augusztus 10.
szerző: SH/MTI

default

Egyebek mellett a tíz évvel ezelőtt lezajló árvíz idején megszerzett tapasztalatoknak is köszönhető, hogy mindeddig kiválóan helytálltak a vízügyi igazgatóságok a napokban folyó árvízi védekezésben – mondta a területi közigazgatásért felelős államtitkár.

György István csütörtökön, Drávaszabolcson a Baranyában zajló árvízi és belvízi védekezésről szóló, a Dráva mellett tartott beszédében felidézte: az elmúlt hét utolsó napjaiban a Magyarországtól nyugatra lehulló özönvízszerű esőzések komoly árhullámot indítottak el a folyókon.

Közölte, a vízügyi igazgatóságok idejében felkészültek az árvíz elleni védekezésre, továbbá Orbán Viktor miniszterelnök utasítására folyamatos online kapcsolat folyt a védekezésben résztvevők, a főispánok és a kormányzat között.

György István kiemelte: a feladatokért elsődlegesen felelő Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a vízügyi igazgatóságok kiválóan helytálltak a rendkívüli helyzetben, ami – egyebek mellett – a tíz évvel ezelőtt bekövetkező árvízben megszerzett tapasztalatoknak, az azóta elkészült védmű-megerősítéseknek, továbbá a szakemberek “önzetlen és magas szintű munkájának” köszönhető.
Az államtitkár méltatta a rendőrök, katasztrófavédők, vízügyi szakemberek, polgármesterek munkáját, amiért jól tudtak együttműködni a védekezésben.

György István közölte: a vármegyei védelmi bizottságok és a fővárosi védelmi bizottság összehívására egyelőre nem volt szükség, hiszen a jelenlegi védekezési szakaszban a vízügyi igazgatóságok, a katasztrófavédelem, települések és a rendőrség kiválóan meg tudták oldani a feladataikat.

Az államtitkár a Dráva áradása kapcsán közölte: a folyó Drávaszabolcsnál pénteken hajnaltól tetőzhet, rekordközeli szinten.

Láng István, az OVF főigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy minden rekordárvíz magával hordozza az új veszélyek, jelenségek kockázatát, ezért a vízügyi igazgatóságok komolyan felkészültek az érkező árhullámra.

Ismertette: a tíz évvel ezelőtti tapasztalatoknak megfelelően a rendőrséggel, a katasztrófavédelemmel szimbiózisban kísérték le az árvizet, ráadásul a korábbi nagy árvízhez képest negyedannyi idő alatt sikerült kiépíteni a védvonalakat.

Mint mondta, Drávaszabolcs térségében 31 települést kell megóvni, méghozzá hosszú időn át, ugyanis elhúzódó tetőzésre készülnek. Utalt arra, hogy a Dráván a szentborbási állomáson csak most figyelhetők meg az apadás első jelei.

Közölte: Drávaszabolcsnál az árvíz meg fogja közelíteni, de lehet, hogy meg is fogja haladni az 1972-es rekordszintet. Hozzáfűzte: a hosszú tetőzés és lassú apadás fokozott veszélyt jelent a védvonalakra, ezért az árvíz elleni védekezés folyamatos lesz a Dráva szakaszain egészen a jövő hét végéig.

Horváth Zoltán főispán, a Baranya Vármegyei Területi Védelmi Bizottság elnöke kiemelte: a vármegyében maximálisan megfelelt a várakozásoknak az árvíz elleni védekezés, hiszen minden tervezett intézkedés megtörtént az árhullám érkezése előtt. Közölte: a környék települési önkormányzataiból több száz önkéntes vett részt az előkészületekben, ezért a hivatásos szakemberek mellett az ő erőfeszítéseik is hozzájárultak a védekezés eddigi sikereihez.

Nagy Csaba, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett: a vármegye déli részén lezajlott Ős-Dráva Programnak is köszönhető, hogy a mostani rekordárvíz ellen eredményes az a védekezés, amelyet – a többi között – Adorjás, Baranyahidvég, Cún, Piskó és Vejti lakói is segítettek.

Az OVF szerdai közlése szerint a Dráva tovább árad, szerdán Barcson, csütörtöktől Drávaszabolcsnál tetőzik, és a valaha volt legmagasabb vízállást is megközelítő, vagy akár azt elérő árhullám várható a településnél.

Azt írták: az érintett szakaszon Szentborbás és Drávaszabolcs térségében a tetőzés péntek hajnalig tarthat: a helyszíneken homokzsákokkal erősítették meg az állami védvonalat, így 31 település védelméről gondoskodnak: ahol szükséges nyúlgátakat építenek ki a vízügyes szakemberek az alacsony szakaszokon, illetve zsilipeket, bekötőutakat zárnak el, továbbá a zsilipeknél jelentkező csurgásokat igyekeznek megszüntetni.

Közölték azt is, hogy előkészületeket végeztek a szentborbási bekötőút nyílásának elzárására, míg a horvát erőmű 24 órája 1000 köbméter vizet enged másodpercenként, ami gyorsítja a fenti szakaszon az apadást.