Átadták a Szolgáltatóház energetikai beruházását

Csütörtök délelőtt ünnepélyes keretek között vágták át a Szolgáltatóház szalagját. Az épületnek egy energetikai projekt keretén belül újult meg a homlokzata és nyílászárói.
Az épület rekonstrukciója egy régóta várt, becsületbeli ügy volt, jogos elvárás mind a bent dolgozók, mind az ide érkezők részéről – mondta Riegl Gábor. Siklós polgármestere az átadó ünnepségen tartott beszéde alkalmával emlékeztetett: a városvezetés a terület érintve három pályázatot álmodott meg, melyek a következő időszak kézzel fogható és látható eredményei lesznek.
A területegység komplex, összességében több mint 600 millió forintból megvalósuló projektje a Szolgáltatóház felújításán túl szól a tér teljes rekonstrukciójáról, egy térségi kapuszerepet is betöltő közösségi tér létrehozásáról, valamint egy körforgalom építéséről – részletezte Riegl Gábor.
A most elkészült beruházás 108 millió forint támogatásból és 10 millió forint önkormányzati hozzájárulásból valósult meg. Elkészült az épület homlokzatának és tetőszerkezetének teljes szigetelése, egy napelemes rendszer, valamint a nyílászárók cseréje is az épület két bejáratának megújítása mellett.
Amellett, hogy elérték azokat a kibocsátási és energetikai célokat, melyeket kitűztek maguk elé, sokkal fontosabb, hogy Siklós egy olyan modern, 21. századbeli épülettel gazdagodott, amire méltán büszke lehet – fogalmazott a város polgármestere.
A Terület- és településfejlesztési Operatív Program 2014 utáni fejlesztési ciklusában Siklós 5 projektre 1,4 milliárd forintot nyert, míg a mostani, 2021 után zajló TOP Plusz program keretében ez az összeg és a beruházások száma már most megduplázódott – összegezte Junácski András. A Baranya Vármegyei Önkormányzat alelnöke a 3,5 milliárd forintot is meghaladó pályázati beruházások között az ipari park, körforgalmak, közterek és intézmények fejlesztése mellett megemlítette az aktív turisztikai beruházásokat, a bölcsőde- és óvodafejlesztéseket, illetve a szociális intézmények fejlesztését is.
Siklós fejlődése 2019 után igazán jó irányt vett, a Riegl Gábor által vezetett önkormányzat olyan koncepció mentén fejleszti a várost, ami nem csak Siklós és a siklósiak, hanem a környéken élők javát is szolgálja – fogalmazott Junácski András.