Az új csúszdatorony lesz Harkány legmagasabb pontja


Itthon - 2024. január 13.
szerző: SH

harkanyfurdo-gyogyresz (1)

Újabb, öt pályából álló csúszdapark kialakítása érdekében indított közbeszerzést a harkányi fürdő. A tervek szerint nyáron már 16 csúszda várja a Harkányba érkezőket.

Az eljárás lezárult, a legutóbbi ülésén a tulajdonos önkormányzat pedig felhatalmazta a vállalat vezetését, hogy a legkedvezőbb ajánlatot tevő céggel megkezdje a munkát.

A 2022-ben átadott Harka Vízivilág után újabb kültéri csúszdákkal bővül a strand szolgáltatási portfóliója. A meglévő hét- és a beltéri négypályás csúszdapark bővítésével a régió legnagyobb tematikus központjává válik a fürdő, ahol összesen 16 csúszda várja majd a vendégeket. Az új csúszdatorony az önkormányzat közlése szerint a legmagasabb pontja lesz Harkánynak.

Az új beruházás mellett további, önerőből megvalósuló fejlesztések is kezdődnek: öltözőszekrényekkel bővül a strand, és a gyógymedencék burkolati hibáinak kijavítása is kezdetét veszi, valamint újraépítik a medencék árnyékolóit. Mindezek mellett egy uniós forrásnak köszönhetően megindul a fürdő naperőművének építése is.