Az utolsó aláírásokra várnak, és kezdődhet a közel három kilométeres útfelújítás
Megújul a Baross Gábor utca kórháztól a Postaszállásig tartó szakasza, illetve a Széchenyi utcának a Szegfű utcától az elkerülő útig, a villányi csomópontig tartó szakasza.
A közel 600 millió forintos, a Magyar Közút által kapott uniós támogatásból megvalósuló útfelújítás az 5712-es út 2,7 kilométer hosszú szakaszát érinti, a beruházáshoz az önkormányzat is biztosít önerőt.
A projektek előkészítése folyamatban van, amint az utolsó jóváhagyási körök lezajlanak és a szükséges szerződéseket véglegesíthetjük és életbe léptethetjük, akár már szeptember folyamán elkezdődhetnek a munkálatok – közölte a Magyar Közút a Siklósi Hírekkel.
A beruházás ideje alatt előreláthatóan félpályás lezárás, jelzőőrös és jelzőlámpás forgalomirányitás mellett váltakozó irányban haladhat majd a forgalom az éppen aktuális építési, technológiai ütemnek megfelelően. A teljes munkaterületen sebességkorlátozás és előzési tilalom lesz érvényben.