Baleset, kéménytűz, lángoló tető – a siklósi tűzoltóknak is akadt dolguk hétvégén


Régió - 2021. december 21.
szerző: SH

siklostuzoltokocsi-foto-kacsur-tamas-7800

A hétvége során összesen kilenc alkalommal riasztották a megye hivatásos tűzoltóit. Ebből öt alkalommal tűzesetet kellett felszámolni, míg három műszaki mentés hajtottak végre, egy jelzés pedig tévesnek bizonyult. A siklósi laktanyában egy alkalommal szólaltak meg a szirénák. 

A siklósi lánglovagokat is riasztották: pénteken Kóróson egy húsz négyzetméteres melléképület tetőszerkezete kapott lángra, ráadásul az épület egybe volt építve a lakóházzal is. A siklósi és sellyei hivatásos tűzoltókat riasztották az esethez, akik három sugárral eloltották a tüzet, mely így nem terjedt át a lakásra. A tüzet feltehetően elektromos zárlat okozta, az eset kapcsán személyi sérülés nem történt.

Hiricsen családi ház kéményébe épített gerenda égett aznap este. A lakók kiérkezésig a födémet megbontották és a lángokat eloltották. A sellyei hivatásos tűzoltók eloltották a még izzó, parázsló részeket, majd hőkamerával átvizsgálták a gerendákat. Itt sem sérült meg senki.

Pénteken balesethez is vonulni kellett, egy kanyarban megcsúszott, megpördült, majd szalagkorlátnak ütközött egy személyautó Belvárdgyula közelében, az 57-es főúton. A pécsi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, melyben ketten utaztak.

Sásdon kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat, egy társasház egyik kéményében lerakódott szennyeződés égett, a kéményből nagy mennyiségű parázs szállt ki. A sásdi hivatásos tűzoltók a fűtőberendezésekből eltávolították az éghető anyagot.

Mohácson kétszáznegyven négyzetméteres, használaton kívüli pékség égett teljesen le szombat este. A mohácsi hivatásos tűzoltók három sugárral eloltották a lángokat, megakadályozva a tűz átterjedését. A szomszédos házakból a lakókat a tűzoltás idejére kimenekítették, személyi sérülés nem történt.