Baranyában is nyertek támogatást műjégpálya bérletére


Itthon - 2021. november 17.
szerző: SH

korcsolya

Kihirdették az első műjégpálya-program nyerteseit. Szeptemberben futó- és biciklipályák mellett már műjégpálya vásárlásra és bérlésre is lehet pályázni, melybe az állam 50 százalékos támogatást nyújtott.

A támogatás maximális összege korcsolyapálya vásárlása esetén 25 millió forint, bérlés esetén pedig legfeljebb 5 millió forint volt, a program keretösszegét összesen 150 millió forintban állapították meg.

A programra 30 pályázat érkezett, melyből 13 nyert támogatást; 7 város bérletre, 6 pedig vásárlásra nyújtotta be igényét.

Mint dr. Vidonyi Dániel, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ operatív igazgatója közölte a Siklósi Hírekkel, az idei Országos Műjégpálya Programnak köszönhetően Kozármisleny a pálya idei bérletére 4,9 millió forintot kapott, valamint hasonló célú elbírálásban részesült Salgótarján, Fehérgyarmat, Törökbálint, Csorna, Pilisvörösvár, Tura is. Szigethalom, Gödöllő, Dabas, Pomáz, Túrkeve és Komárom pályát tervez vásárolni a támogatás segítségével.

Újra lehet pályázni futókörök és bringaparkok építésére is: a civil szervezetek, önkormányzatok, nemzeti parkok, erdészetek, egyesületek és egyházak 50 százalékos állami támogatást igényelhetnek legalább 800 méteres gumiborítású futókörök, illetve különböző bringaparkok építésére. A pályázatok benyújtásának határideje december közepe.