Biomassza erőmű érkezhet Siklósra

Korábban Siklós geotermiával fejlesztette volna a távhőt szolgáltató erőművet, melyet ennek reményében koncessziós szerződés keretében át is adott a Veoliának. Ilyen pályázatot azonban nem nyert a most újabb, hatékonyságot célzó fejlesztést kilátásba helyező cég.
Két energetikai pályázat megjelenésére számít a Veolia, a siklósi távhőszolgáltatást végző cég. Az egyik a jelenlegi infrastruktúra – kazánházak, hőközpontok – fejlesztése, valamint távhővezeték építése, a másik pedig a megújuló energiával kapcsolatos fejlesztések – számolt be róla Csikós Krisztina.
A Veolia siklósi erőművéhez köthetően mindenképp élni fog a pályázati lehetőséggel, az azonban csak a biomassza és az ipari hulladékhő felhasználásában merülhet ki. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy biomassza erőmű kiépítését tűzik ki célul.
Mint a projektmenedzser rámutatott, egy biomassza üzem hangos és poros, napi szinten bejáró teherautók és a lepakolt biomasza az erőműhöz közvetlen szomszédságában élő lakosság és az iskola miatt különleges megoldásokat kíván majd.
A megvalósíthatósági tanulmányok már készülnek, amennyiben az erőmű kialakítása nem megoldható, a cég akkor is indulni fog a legalább 50 százalékos megtakarítást célzó pályázaton, csak más eszközzel. A hamarosan kiírásra kerülő pályázattal kapcsolatban a projektmenedzser azt is elmondta, hogy a kivitelezésre 40 hónap lesz majd, a hatékonyságot pedig 3 éven belül kell bemutatni.