Bóly ad otthont az alkotótábornak
Bólyban kerül sor a TehetségPaletta Program szakmai táborára. Az augusztus 15. és 17. között táborban mintegy harminc, az ország számos pontjáról érkező alkotó tölt el hasznos napokat.
A táborban a képzőművészet kategória egyéni alkotói és csoportvezetői számára nyílik mód közös munkára, alkotásra és eszmecserére. Két szakavatott mentor vezetésével több mint harminc, az ország számos pontjáról érkező alkotó tölt el hasznos napokat együtt.
A tábor egyik kulcseleme a résztvevők által létrehozott alkotások szombat esti bemutatása, de sor kerül vasárnap egy értéksétára is, amely során a résztvevők megismerhetik a tábornak otthont adó település kulturális, természeti, közösségi értékeit is.
Az idén elindult Tehetségpaletta Program célja a Kárpát-medencében működő amatőr művészeti közösségek megerősítése, szakmai tevékenységük, utánpótlás-szervezésük támogatása. A Program lehetőséget biztosít a tehetséges amatőr művészek támogatására, elősegítve a helyi közösségek kialakulását és megerősítését, hiszen az amatőr művészeti tevékenység jelentős szerepet játszik a társadalom működésében. A TehetségPaletta Program keretei belül lehetőség nyílik szakmai műhelyekben és táborokban mentori tanácsadásra. A célok elérése érdekében hazai és Kárpát-medencei amatőr művészeti bemutatkozásokra, valamint egy Kárpát-medencei összművészeti fesztivál megrendezésére is sor kerül.
Baranya megyében nyár elején három színvonalas szakmai bemutatkozó, találkozó valósult meg: Kozármislenyben, Szászváron és Pécsváradon. A három találkozón közel 500 résztvevő, 50 megszólított csoport vagy egyéni alkotó és előadó jelent meg. Az ő munkáikat 14 mentor támogatta. A mentorálás, felkészítő műhelyek és táborok teljes költségét, beleértve a szükséges szállásköltségeket is a Nemzeti Művelődési Intézet biztosítja a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával.