Brüsszeli drogos szexorgián bukott le Szájer József


Nagyvilág - 2020. december 1.
szerző: SH

politie-belgium

Szomorúan fogadta a Fidesz-KDNP, hogy a napokban lemondott Szájer József az európai parlamenti mandátumáról. A belga sajtó és az ügyészség közleményéből azóta kiderült az is, hogy miért kényszerült erre.

Szájer József, a Fidesz alapító politikusát és 1994-2002 közötti frakcióvezetőjét egy drogos szexbuliban fogták el Brüsszel belvárosában huszonnégy másik, főként férfi résztvevővel. Mint az 59 éves családos, konzervatív politikus írta, drogot nem fogyasztott, az nem is az övé volt, sőt nem is tudja, hogy került hozzá. Lemondását idehaza először hosszas gondolkodással, külföldi lapoknak a drogos orgiáról levont következtetésekkel indokolta.

A belga ügyészség azóta közölte: Szájer táskájából került elő a drog, és ő volt az, aki az ereszcsatornán lemászva akart elmenekülni a rendőrök elől.