Siklós értékei – a református templom
A siklósi református templomot, mint a város egyik legrégebbi épített örökségét 2014-ben vették fel a helyi értéktárba. A siklósi református egyház a helyi hagyomány szerint egyidős a magyarországi reformációval. Az igen hiányos dokumentumok szerint Siklós első református...
Idén is megrendezik a bált, melynek bevétele az életmentőket támogatja
Idén is megrendezi immáron hagyománynak tekinthető Tűzoltóbálját a Határszél egyesület. A zenés, jótékonysági jellegű rendezvényre március 21-én, szombaton 19 órától a siklósi Táncsics Mihály Gimnázium Sportcsarnokában kerül sor. A batyus bálon a Happiness Duo...
Tűzoltókat köszöntöttek Siklóson
Díjazták a több évtizede szolgáló és a születésnapos tűzoltókat Baranyában. Siklóson is egy-egy ünnepelt kapott elismerést. A katasztrófavédelem állományában eltöltött két évtized év eredményes szolgálatáért szolgálati jelet vehetett át Mészáros János alezredes...
Ez a legnagyobb hiba, amit elkövethetsz a Windowsoddal
A Microsoft úgynevezett Insider programja sok felhasználó számára csábító lehet, hiszen korai hozzáférést ígér a Windows új funkcióihoz és fejlesztésekhez, valójában azonban a mindennapi használatra szánt gépeken kifejezetten kockázatos döntés. Az előzetes kiadások...