Régió

homero
Most már biztos, hogy milyen időjárás lesz a Városnapok alatt

Most már biztos, hogy milyen időjárás lesz a Városnapok alatt

Csütörtökön egy hidegfront vonul át a térség felett, de a következő napokban megszűnik a hideg levegő utánpótlása, és erősödik a nappali felmelegedés. Zavartalan napsütésre nem lehet számítani, de eső nem várható az időnként megnövekvő felhőzéetből. Péntektől a 20...

park-lezarva
Baranyában is óvintézkedéseket vezettek be a száj- és körömfájás miatt

Baranyában is óvintézkedéseket vezettek be a száj- és körömfájás miatt

Magyarországon jelenleg négy telephelyen ütötte fel a fejét az a kór, mely fél évszázad után ismét veszélyt jelent a szarvasmarhákra. Az érintett helyszínek Győr-Moson-Sopron megyében vannak. Mivel az állatokra veszélyes, gyógyíthatatlan betegség a párosujú patásokat...

Tűzoltók dolgoznak Cúnban, 2025 legnagyobb tűzeseténél.
Lesújtó statisztikát közöltek a tűzoltók

Lesújtó statisztikát közöltek a tűzoltók

Az idei első negyedévében Baranya megyében 51 lakástűznél kellett beavatkozniuk a tűzoltóegységeknek, amely nyolccal több, mint a tavalyi év első három hónapjában. Ezekből kettő emberi éltet is követelt. Március végéig összesen 990 négyzetméteren pusztítottak a lángok,...

vizcsap
Vízhiányra kell számítani Villányban és néhány környező településen

Vízhiányra kell számítani Villányban és néhány környező településen

Munkálatokat végeznek az ivóvízhálózaton szerdán, ezért Villányban és a környékén vízhiányra, vagy nyomáscsökkenésre kell számítani. A szolgáltató április 9-én – szerdán – 10 és 18 óra között tervezi a javítási és karbantartási munkálatokat, mely...

Subscribe to Baranya

Baranya

sinek-cross

Karbantartás miatt zajonganak majd éjszakánként a baranyai síneken

Több egyéb szakasz mellett a Pécs és Villány közötti vasútvonalon is előre tervezett éjszakai munkákat, zajjal járó karbantartást, vágányszabályozást végeznek. A...

navautooldalt

A virág- és koszorúárusok ellenőrzésére mennek a héten

Az adóhivatal baranyai munkatársai a héten a halloween, a mindenszentek és a halottak napja közeledtével a megye egész területén ellenőrzik...

Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség a nagyharsányi halálos gázolás ügyében

sms-mobiltelefon

A Kistapolca és Nagyharsány között történt gyalogoselütés szemtanúit keresik a rendőrök. A Siklósi Rendőrkapitányság nyomozást folytat halálos...

Rosszul lett egy túrázó a Szársomlyón

szarsomlyo

Rosszul lett egy túrázó hétfőn délután a Szársomlyón. A férfi mellkasi fájdalmakra panaszkodva kért segítséget. A mentőszolgálat munkatársai...

Nem találják a nagyharsányi halálos baleset cserbenhagyó okozóját

talicska-uj

Szombat hajnalban elütöttek egy férfit Nagyharsányban. Márió a helyszínen meghalt, gázolója elmenekült. Az esetről itt írtunk korábban, a...

siklosi-var-szolo

Van egy jó hírünk hétvégére

Esővel indul a péntek, de a folytatásban a Nap is kisüt – anticiklonális hatások bolondítják meg a hétvége időjárását, szelet és felmelegedést hozva. A fagypont...

bksdblst

Baranya ma – óriási baleset történt, három teherautó ütközött

Egy kamion, egy darus teherautó és egy kisteherautó ütközött össze a Bükkösd és Hetvehely között szerdán délelőtt – közölte a katasztrófavédelem. A mentés és...

blvdhlb

Baranyában is történt halálos baleset

Az elmúlt hétvégén hat tűzesethez riasztották a Baranya megyei tűzoltókat, akik nyolc műszaki mentésnél is beavatkoztak, köztük egy halálos balesetnél. Meghibásodott egy...

nav-karjelveny

Ezen a héten is járják a megyét a navosok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) baranyai munkatársai a héten kedden a mohácsi élelmiszerboltokat, szerdán Pécsen a sportboltokat, csütörtökön pedig a komlói piac árusait...

var-szarsomlyo-felhok

Ne számítson változásra hétvégén

Nem tartogat sok változást a hétvége időjárása, mindössze egy gyenge hidegfront hoz néhány fokos enyhülést. A leghidegebb, hajnali órákban -1 fokot mutatnak majd a hőmérők, pénteken...